Az Iszlám Állam egy videoüzenetben terrortámadás elkövetésével fenyegette meg több európai és tengeren túli ország mellett Belgiumot – közölte a La Libre Belgique című belga napilap.

A beszámoló szerint Pieter Van Ostaeyen, a dzsihadista mozgalmak belga szakértője elmondta, hogy a terroristák által kedvelt Telegram közösségi oldalon felhívást tettek közzé a terrorszervezet egyik hírcsatornájának tartott Nashir hírügynökségén keresztül.
Az üzenet szerint arra kérték fel a szélsőséges iszlamista szervezet szimpatizánsait, hogy kövessenek el támadásokat Belgium mellett az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Olaszország területén.
Az üzenetben a terrortámadás jellegéről, időpontjáról és pontosabb helyszínéről nem közöltek információkat.
A 2015. novemberi párizsi merényleteket követően, 2016. március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos robbantásos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai.
A két támadásban harminckét ember életét vesztette, és mintegy háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar állampolgár is.
Az óta számtalan merényletet hajtottak végre Európa-szerte, és számtalan magyar áldozata is volt a merényleteknek!
Az Európai Unio mindennek ellenére erőlteti a migránsok (általuk pedig a terroristák) Európába történő betelepítését! Szólj hozzá, oszd meg! Hirmagazin.eu
Alapadatok: MTI
Forrás: Hirmagazin.eu