Ferenc pápa úgy érezte, személyesen kell elmondania El Paso püspökének, mennyire egyetért vele amiatt, hogy kiállt a rasszizmus ellen.

Mark Seitz el pasói püspöknek fogalma sem volt arról, miért csörög szokásos miséje után a mobilja, de mikor felvette, kiderült: maga a pápa hívta fel, hogy elmondja neki, mennyire egyetért azzal, hogy a püspök maga is kiállt a tüntetők közé közös imádságra a rendőrök által meggyilkolt George Floyd emlékére.

Seitz püspök a hívásról elmondta: a pápa spanyolul beszélt és közölte vele, mindenki számíthat támogatására, aki kiáll amellett, ezeknek a dolgoknak változniuk kell – írta a CNN.

A püspök és 12 paptársa hétfőn álltak a tüntetők mellé néma imádsággal: az egyházi emberek maszkban, kezükben rózsával és a „Feketék élete is számít” feliratú táblákkal nyolc perc 46 másodpercig térdepeltek némán – annyi ideig, ameddig a megölt Floyd nyakán térdelt gyilkosa, Derek Chauvin rendőrtiszt.

Ferenc pápa korábban már nyilvánosan imádkozott Floydért.

blikk / Hirmagazin.eu