Betiltanák az autóvezetést 70 fölött!

Az elmúlt hetekben legalább két olyan eset borzolta a kedélyeket, amelynek főszereplői 80 évnél is idősebb autóvezetők voltak, közülük az egyik ráadásul maga Fülöp edinburghi herceg. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy milyen életkortól válhat veszélyessé a vezetés.

Ahogy mi is megírtuk, Fülöp edinburghi hercegII. Erzsébet angol királynő férje még idén januárban okozott autóbalesetet, amikor terepjárójával összeütközött egy másik autóval, amelyben két nő és egyikük 9 hónapos kisbabája utazott. A karambolban a 98. évét taposó herceg páncélozott kocsija az oldalára borult, és bár Fülöp nem sérült meg, a vétlen autóban utazó egyik nő csuklótörést szenvedett.

Múlt héten pedig testvérlapunk, a 24.hu számolt be arról az esetről, amely az M5-ös autópályán történt: egy 85 éves sofőr ugyanis a sztrádára felhajtva szembefordult a forgalommal, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Az ütközés következtében az idős sofőr autójában egy 81 éves nő életét vesztette, három másik ember pedig megsérült.

Az idős emberek reakcióideje jelentősen megnőhet (Fotó: iStockphoto)

Milyen életkorig biztonságos a vezetés?

A fenti esetekben két tényező közös: az autóvezetés és a magas életkor. Ahogy öregszünk, bizonyos képességeink, adottságaink leromlanak betegségek vagy csak egyszerűen az öregedés miatt. Az idősebb emberek látása romlik, a hallásunk spektruma pedig már egészen fiatalon csökkenni kezd: egy harmincéves ember is már kisebb frekvenciatartományban hall, mint egy tinédzser. De érdemes megemlíteni azt is, hogy például egy artritiszben (ízületi gyulladásban) szenvedő idősebb ember nem biztos, hogy megfelelően el tudja fordítani a fejét ahhoz, hogy rendesen körül tudjon nézni egy kereszteződésben vagy más forgalmi szituációban.

Természetesen teljesen emberfüggő, hogy kinek hogyan változnak a képességei az életkor előrehaladtával, amit elvileg az úgynevezett egészségügyi alkalmassági vizsgálat mérne fel, amely kötelező a jogosítvány megújításához. A vizsgálatok gyakorisága igazodik az életkorhoz: 50 éves kor alatt tíz-, 50–60 év között öt-, 60–70 éves kör között három-, illetve 70 éves kor felett kétévente kell ilyenen átesni annak, aki továbbra is vezetni szeretne. A gyakorlat azonban sajnos azt mutatja, hogy ez sem feltétlenül elég a fentihez hasonló balesetek és tragédiák megelőzéséhez.

„Sajnos külföldön sincs tökéletes megoldás a probléma kezelésére” – magyarázta Laczházy Sebastian, a vezetéstechnikai képzésekkel foglalkozó Speedworld cég ügyvezetője. „Az orvosi vizsgálatoknak sokkal szigorúbbnak kellene lenniük, főleg, hogy nem egyszer volt már példa arra is, hogy az orvos különösebb vizsgálat nélkül aláírta az alkalmassági papírokat.”

A szakember szerint az idős kori autóvezetés rendkívül veszélyes lehet, mivel egy idősebb embernél a mentális és a fizikai reakcióidő is komolyan megnövekedhet.

„Természetesen ez szervezetfüggő, vannak nagyon fitt 90 évesek is, de van olyan, aki már 70 éves korában sem képes megfelelően uralni az autót, akár még az egyenesben sem, helyette akár »faltól falig« is haladhat az úton, ami rendkívül veszélyes” – tette hozzá Laczházy Sebastian. „Sajnos sokan túlértékelik a saját képességeiket, ezért akár egy közlekedésbiztonsági kampányt is érdemes lenne elindítani, amely ezzel kapcsolatban tájékoztatja az autóvezetőket. Fontos lenne, hogy a sofőrök tudják, hol a határ, és felismerjék a saját képességeik romlását. Ehhez pedig idősnek sem kell lenni, ez akár már a 40-es éveinkben is bekövetkezhet. Ha pedig valaki nem ismeri ezt fel, vagy a romló képességek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy autót vezessen, akkor a családnak és az orvosoknak kell megállítaniuk.”

Hogyan mondjuk meg a nagymamának, hogy tegye le a slusszkulcsot?

Az Egyesült Államokban, ahol hozzánk viszonyítva sokkal többen közlekednek autóval, jóval magasabb az idősebb korú vezető száma is. Ráadásul az ország sajátosságai miatt sok esetben nélkülözhetetlen az autó, ezért egy idős ember számára komoly lelki és pszichológiai terhelést jelenthet, ha arra kényszerül, hogy megváljon szeretett járművétől. Ezért a közlekedésbiztonsággal foglalkozó amerikai National Highway Traffic Safety Administration az Amerikai Geriátriai Társasággal együtt két éve ajánlásokat adott ki, amelyek a téma megfelelő kezelését segítik elő. Előbbi szervezet adatai egyébként arra is rávilágítanak, hogy a 65 évnél idősebb sofőrök a második legveszélyeztetettebb korcsoport, ami a közlekedési baleseteket illeti (a legveszélyeztetettebbek a fiatal, gyakorlatlan autóvezetők).

Sok idős ember számára a vezetés egyenlő a függetlenséggel és a szabadsággal, ezt a témát fontos megfelelő érzékenységgel kezelni, és időben beszélni róla (Fotó: iStockphoto)

Az ajánlás szerint érdemes már azelőtt beszélgetni a témáról, hogy a tünetek jelentkeznének, és tervet kovácsolni, hogyan lehet az átmenetet úgy megoldani, hogy lehetőleg senki számára ne jelentsen komoly lelki törést, mivel az autóvezetés sok idős ember számára egyet jelent a függetlenséggel és a szabadsággal. Lehet, hogy nem is kell még abbahagyni a vezetést, mivel léteznek megoldások, amelyekkel bizonyos esetekben meghosszabbítható a biztonságos közlekedés lehetősége: előfordulhat, hogy mindössze egy nagyobb visszapillantó tükörre van szükség, hogy a kényelmesen már nem belátható holttér újra a sofőr látóterébe kerülhessen. Eközben viszont nagyon kell figyelni az árulkodó jelekre, és érdemes az alkalmassági vizsgálatról pozitív véleményt kiállító orvosnak is a körmére nézni. Ha pedig úgy látjuk, már semmilyen gyógyszeres vagy egyéb kezelés nem segít, egyszerűen nem szabad engedni, hogy idős rokonunk autóba üljön, mivel ez könnyen tragédiához vezethet.

„Éppen emiatt nagyon helyesnek tartom, hogy az angol herceg önként adta vissza a jogosítványát” – tette hozzá Laczházy Sebastian.

hirzona24