A koronavírus-járvány miatti bizonytalanság, az életritmus megváltozása az alvásra is rányomja a bélyegét: később fekszünk és kelünk, de rosszabbul alszunk. Az alkohol és a kávé túlzott fogyasztása ráadásul az immunrendszert is legyengíti – figyelmeztet a Magyar Alvás Szövetség.

A megváltozott élethelyzet és környezet hatással van a táplálkozási szokásainkra, és arra is, hogy mikor és mennyit mozgunk

– mondta a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

Ezek a változások a közérzetünket is befolyásolhatják.

G. Németh György hozzátette: az alvás legalább annyira fontos, mint a táplálkozás, a kettő pedig egymásra is hatással van. A legújabb tapasztalatok, illetve az alvásszövetség elmúlt fél éves megfigyelése is arra figyelmeztet, az új, megváltozott élethelyzet – hogy mások a társadalmi kapcsolódási közegek, mint amikhez korábban alkalmazkodtunk –, az alapvetően befolyásolja az alvást is.

Az elalvási és ébredési idő is későbbre tolódott, ami nagyban befolyásolja az alvás minőségét,

ami az elmúlt fél évben szintúgy romlott. Később vacsorázunk, esetleg nem megfelelően készülünk arra, hogy aludnunk kell: a televíziózás, az elektronikus eszközök használata belenyúlik az estébe, amikor a szervezetünket, a pszichénket az alváshoz kellene már fölkészíteni – magyarázta a szakember.

De a bizonytalanságérzet miatti stressz is jelentősen rontja az alvás állapotát. Bár az alvási időre fordított lehetőségeink bővültek, többet lehetne aludni, mint korábban, ennek ellenére az alvás minősége nem javult, hanem a stresszhelyzetek miatt rosszabbodott.

A nemzetközi standardok szerint – a felnőtt lakosságra vonatkozóan – 7–9 órát kellene aludnunk. Ha ettől valaki rendszeresen eltér, jóval kevesebbet vagy többet alszik, az mindenféleképpen vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze. Viszont az igazi fokmérője annak, hogy valaki jól alszik-e, az a reggeli ébredés. Amennyiben ez pozitív, energiával telített, és egyáltalán, pihent az állapotunk, akkor az alvással nagy baj nem lehet – fogalmazott a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A gond az, ha fáradtan kelünk, nehezen tudunk felébredni.

Ha úgynevezett stimuláló eszközöket, kávét, cigarettát kell igénybe vennünk ahhoz, hogy egyáltalán észhez térjünk, akkor ott baj van, és tennünk kell azért, hogy jobban tudjunk aludni.

Nyitókép: pexels.com
infostart