2015 03 25 095338llam egy földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai szerveződés. Ez hagyományosan magába foglalja azt az intézményrendszert, amely birtokolja a törvénykezés jogkörét, mellyel kormányozza területének társadalmát – aminek állami státusa gyakran függ attól, hogy több más állam elismeri-e mint efeletti belső és külső önálló korlátlan hatalmat.

A szociológiában az államot általában Max Weber következő elterjedt meghatározásával írják le: az a szervezet, amely rendelkezik „a fizikai erő legitim használatának monopóliumával egy adott területen belül”, amely tartalmazhatja a fegyveres erőket, társadalmi szolgáltatásokat, állami bürokráciát, bíróságokat és a rendőrséget.

Az államhatalom részei

A három hatalmi ág:

törvényhozó hatalom
végrehajtó hatalom
bírói hatalom

Az újkor kezdetén a három hatalmi ágat gyakorlatilag felosztották, ez lett a modern demokráciák működésének alapelve – melynek lényege, ha három közül kettő egy kézben van, az önkényuralmat szül. Például, ha a végrehajtó hatalom a maga kedve szerint változtatja meg a törvényeket.
Az állam feladatai

Az állam feladata a közjó szolgálata. Ennek megvalósításakor egyféle kiegyenlítő szerepet is betölt, amikor az egyes csoportok érdekeit védve az erkölcs és az igazságosság talaján a közjóra törekszik.

Stabilizálás:

a gazdaság működőképességének fenntartása

közintézmények fenntartása: a gazdaság vagy piac számára fontos, de az államon kívül más nem tudja vagy nem akarja működtetni

közüzemi hálózat (áram, vízellátás stb.)
tömegközlekedés

pénzügyi szabályozás (például infláció ellenőrzése)

társadalmi rend fenntartása, törvényekkel és rendfenntartó szervekkel (bíróság, rendőrség)

állampolgári jogok biztosítása, pl.:

az élethez való jog
a tulajdon védelmének biztosítása
a munkához való jog

Elosztás: társadalmi működés és fejlődés biztosítása, méltányossági juttatások a rászorulóknak

feladatok bevételi forrásainak biztosítása (adók, illetékek és járulékok)
a közoktatásügyi rendszer biztosítása
a közegészségügyi rendszer biztosítása
a szociális segélyezés

munkanélküli segély
nyugdíj

Külső védelem biztosítása: hadsereg

Az állam jellemzői
Az állam helye a gazdaságban

a területiség: a territorialitás elve
a néptől elkülönült közhatalom, amely írott vagy íratlan törvények keretei között alkalmazhat kényszert
az elkülönült intézményrendszer: a társadalomban létező, de annak egészétől elkülönülő rendfenntartó és védekező funkciót gyakorló intézményesített szervezet, mely a közös területeket foglalja össze
a belső szuverenitás (felségterületén az állam a legfőbb hatalom)
a teljes vagy legalább részleges külső szuverenitás (külpolitikai önállóság, országhatárok stb.)

Összefoglalva: meghatározott területen élő emberek kormányzattal és szuverenitással rendelkező közössége. Viszonylagos önállósággal rendelkező társadalmi szervezet.
Állam és kormányzási formák, politikai rendszerek
Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Autokrácia (egyeduralom, önkényuralom)
Despotizmus
Monarchia (királyság, császárság stb.)
Oligarchia
Diktatúra
Demokrácia (köztársaság)

Forrás: wikipedia; Kép: Google;