Alag­út­rend­sze­rek­ben búj­nak el az Isz­lám Állam har­co­sai a gya­kori lé­gi­csa­pá­sok elől.

Az alagutakat nem csak rejtőzködésre használják, hanem fegyverraktárnak, sőt mindennapi élettérnek is. A Daily Mail szerint a 40 különböző útvonalat tartalmazó hálózatban volt elektromosság, bombák összerakásához szükséges alkatrészek és néhány Korán is.

Az alagútrendszerre akkor bukkantak rá a kurd erők, amikor felszabadították Szindzsár városát. A település több mint egy évig volt a dzsihadista terrorszervezet uralma alatt. A kurd erők szindzsári vezetője elmondta, körülbelül 30-40 csatornát találtak Szindzsár alatt.

Valóságos hálózat van a város alatt. Az Iszlám Állam azért ásta ezeket a vájatokat, hogy a légicsapások elől elrejtőzhessenek, tudjanak szabadon mozogni és tárolni a fegyvereket, robbanóanyagokat. Kész fegyverarzenál van odalent

– tette hozzá.

Alagutakba bújnak a terroristák! Ezért nem tudják megtörni az Iszlám Államot

Föld alatti városban éltek a terroristák (Fotó:dailymail.com)

A két alagút több száz méter hosszan fut, mindkettő egy házból indul és egy másik házban ér véget. A föld alatti folyosók rendkívül szűkek és épphogy csak annyira magasak, hogy az ember fel tudjon állni benne. Egy bunkerként szolgáló veremben a Korán másolatait, néhány takarót és párnát találtak. A csatorna egy másik részén tölténytárakat, amerikai bombák alkatrészeit és a robbanóanyag gyártásához szükséges alkatrészeket fedeztek fel.

Forrás: Ripost