Szlávik János: Pár tízezer ember úgy esett át a betegségen, hogy nem is tudott arról, hogy megfertőződött volna.

Cikkünk frissül.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat. Csütörtökre újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb négy krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett az elhunytak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Újabb enyhítések léptek érvénybe

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyleti központjának munkatársa a holnaptól szabályba lépő változásokat ismertette. Budapesten május 29-től ismét megengedetté válik a vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék és presszók belső zárt tereiben történő tartózkodás, valamint a megrendelt ételt és italt az eddigi szabályoktól eltérően már nemcsak a kerthelyiségekben, hanem a benti légtérben is el lehet fogyasztani. Ugyanez igaz a szállodák által üzemeltetett vendéglátó helyiségekre is, a dolgozóknak azonban maszkot kell viselniük és kötelező a védőtávolság betartása is. Budapesten is nyithatnak és látogathatóak a szabadtéri játszóterek.

Mindemellett kifejtette a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendeletet, ami szerint a „szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett”, amennyiben

a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket.

A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Szabadtéri rendezvénynek minősül az olyan program, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik (például cirkuszsátor), illetve azok is, amelyek a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi).

Kiss Róbert ismertette továbbá, hogy ma Magyarországon összesen 11525en vannak összesen karanténban, a hatósági házi karantén mobilalkalmazásnak közülük 953 aktív elhasználója van. A járványügyi védekezéssel kapcsolatban eddig összesen 402 büntetőeljárás indult és  80 fő gyanúsítottat hallgattak ki – tette hozzá.

Pár tízezren tünetmentesen átestek már a fertőzésen

Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa elmondta, hogy az országban élhet pár tízezer olyan ember, aki már átesett a betegségen, úgy hogy nem is tudott róla hogy beteg, és akik szerencsére mára meggyógyultak. Mint mondta,

aki már átesett a fertőzésen, az hetekig, hónapokig védett lesz az újabb fertőzéssel szemben

Hozzátette: az igazolt fertőzöttek többsége is enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget, sajnos több mint ezer ember került kórházba súlyos tünetek miatt, de itt is eltérőek voltak a tünetek. Több mint 200 esetben a betegek intenzív ellátásra szorulnak, szerencsére sok estben gyógyultan hagyták el a kórházat.

Közölte: sajnos több mint 500 beteg meghalt, a halál oka jellemzően valamilyen, a vírushoz tartozó szövődmény, más alapbetegség. Mint mondta, a gyerekek megfertőződhetnek, terjesztik is tovább a fertőzést, de náluk a betegség lefolyása szerencsére gyengébb intenzitású.

Szlávik János  hangsúlyozta: folyamatosan csökken az aktív betegek száma, az intenzív osztályon még sok beteget kezelnek, ennek oka, hogy a betegség lefolyása aránylag hosszú.

Csütörtökre újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb négy krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett az elhunytak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

A címlapfotó illusztráció.

hirado, Hirmagazin.eu