Egy helybéli horgász idén már másodszor emelt csónakjába kapitális méretű halat.

A hal, a Velencei tóból eddig kifogott halak között, kapitálisnak mondható. Harta István idén már fogott 75 kilós harcsát is. Fotó: Tihanyi Tamás/ Fejér Megyei Hírlap

Jellemzően meleg, nyárias idő volt a 28. héten, több szép példány fogásával találkoztak a Velencei-tó halőrei – írja a feol.huBozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének csoportvezetője így összegzett:

– A pontyok közül sok méret körüli példány mellett egy 60 centi felettit is sikerült szákba terelni, majd mérés és fotózás után visszaengedni. A szerencsés horgász idén már több hasonló méretű pontyot fogott etetett helyén.

Keszegből és kárászból is jól fogtak a tó minden pontján, ragadozókból viszont csak elvétve sikerült szebb zsákmányra szert tenni.

Kivétel ez alól a harcsa, amiből több 8-10 kilós egyed mellett egy közel 60 kilós akadt a horogra. A sikeres horgásznak idén ez már a második kapitális hala, ezúttal is hallal felcsalizott, erős, harcsázó felszereléssel sikerült zsákmányát a csónakba húznia.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu, feol.hu