Szerbiában a bejegyzett vállalkozásokban a társadalmi össztermékhez (GDP) viszonyított aránya a szürkegazdaságnak 21,2-ről 15,4 százalékra csökkent, ám minden harmadik cég még mindig ebben a zónában működik.

Képünk illusztráció (MTI/EPA/Sasa Stankovic)

Déli szomszédunknál a gazdasági szubjektumok több mint 17 százaléka be nem jegyzett vállalat. Ezeket az adatokat is tartalmazza a Szürkegazdaság Szerbiában 2017-ben címmel nyilvánosságra hozott elemzés, melyet tegnap ismertetett Belgrádban a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés.

A szerb kormány Mondj nemet a feketemunkára! jelszóval kampányt hirdetett, mert megdöbbentő a kimutatás, de tény, hogy Szerbiában minden harmadik dolgozó „feketén” foglalkoztatott.

„A szürkegazdaság egésze Szerbiában valamivel kevesebb a GDP 30 százalékánál, és naponta 8 millió euróval rövidíti meg a költségvetést, visszaszorítása éppen ezért az állam stratégiai céljai közé tartozik. Ezzel a kampánnyal is szeretne Belgrád hozzájárulni annak a küzdelemnek az eredményességéhez, amely még 2014-ben indult” – mondta el a tanácskozást követően a szerb kormány munka- és foglalkoztatásügyi minisztere.

A miniszter megfogalmazása szerint a rejtett gazdaság tisztességtelen konkurenciát teremt, és a felszámolására  indított kampánnyal Szerbia felzárkózik a fejlett európai országokhoz.

Forrás: Hirado.hu