Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó A polgárőrökkel közösen tart húsvéti figyelemfelhívó akciót a rendőrség

A polgárőrökkel közösen tart húsvéti figyelemfelhívó akciót a rendőrség

Forrás: MTI

 A polgárőrséggel közösen tart figyelemfelhívó közlekedési akciót a rendőrség; idén nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg – közölték a rendőrség és a polgárőrség közös csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

 

A polgárőrökkel közösen tart húsvéti figyelemfelhívó akciót a rendőrség

 

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatósága közlekedésrendészeti főosztályának vezetője azt mondta: bíznak az emberek józan belátásában, abban, hogy nem ülnek ittasan a volán mögé, ezért a húsvéti ünnepek alatt a forgalom segítése és irányítása mellett az ittas vezetés veszélyeire való figyelemfelhívást célozzák meg elsősorban.

Az ezredes arról is beszélt, az idei húsvéti akció amellett, hogy a kommunikációra irányul, abban is más lesz a korábbiakhoz képest, hogy abban jóval több kerékpáros rendőr és polgárőr vesz részt.

Hangsúlyozta: bár a jogalkotó kis mennyiségű alkohol fogyasztását megengedi a kerékpárosoknak, mégis arra hívják majd fel az emberek figyelmét, hogy a fizika törvényei ettől nem változtak, az alkoholfogyasztás az ittasan kerékpározók életébe is kerülhet.

Óberling József beszámolt arról, hogy bár az elmúlt években 13-14 százalékról 9,5 százalékra csökkent az ittasság miatt bekövetkezett balesetek aránya, ez még mindig rendkívül magasnak számít az Európai Unión belül.

Az ittas vezetés kockázatait felsorolva azt mondta: az csökkenti a reakcióidőt, a perifériás látás és a látás minőségének romlását, a sebesség és a távolságbecslés romlását eredményezi, figyelmi problémákat, mozgáskoordinációs zavarokat okozhat. Emellett az ittas ember nehezebben tudja összehangolni a járművezetéshez szükséges kéz- és lábmozgásokat, csökken a veszélyérzete, és az alkohol rossz döntési és végrehajtási folyamatokhoz vezethet. A járművezető elhamarkodottan, könnyelműen vagy akár agresszíven is közlekedhet.

Az elmúlt két év baleseti statisztikáit ismertetve elmondta: míg 2014-ben 101, tavaly 75 személyi sérüléses baleset történt a húsvéti hétvégéken. Két éve egy, tavaly két ember vesztette életét ebben az időszakban az utakon. Hozzátette: összességében elmondható, hogy az ünnepi időszak demonstratív rendőri jelenléte kedvező hatással volt a baleseti adatok alakulására.

Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke arról beszélt, hogy egyesületeik közreműködésével 25 ezer szóróanyagot osztanak szét az országban, ezek egy része egyszer használatos szondát is tartalmaz, továbbá egy táblázatot arról, hogy kisebb mennyiségű alkohol elfogyasztása után mennyi idő elteltével nem szabad még vezetni.

Pausz Ferenc szerint nehéz rávenni az embereket arra, hogy a húsvéti ünnepek idején ne fogyasszanak alkoholt, az ő dolguk az, hogy a kulturált alkoholfogyasztás jegyében tudatosítsák: ha ivott valaki, ne üljön a volán mögé.

Ismertette, mennyire leszűkül az ittas ember látómezője, ábrákon szemléltette, hogyan változik a szemmozgás az alkohol hatására. Hangsúlyozta: bár lehet, hogy valaki összeszedetten tud beszélni, mozogni kevés alkohol elfogyasztása után, a látása minőségi romlását senki sem tudja befolyásolni, ezt nem lehet kontrollálni, az alkohollal arányosan le fog szűkülni a látómezője, és nem fogja meglátni a másik közlekedőt, akit józanul meglátna.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miként valósítja meg az akciót a rendőrség, ha az állomány jelentős része már most a közterületeken van a kettes terrorvédelmi fokozat miatt, Óberling József azt mondta: valóban prioritás a közterületi jelenlét az illegális migráció kezelése mellett, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendőr csak ebben venne részt. Hozzátette: a különleges rendőri feladatok miatt kevesebb rendőri erő jut a közúti ellenőrzésekre, a többi között ezért is kérték a polgárőrség segítségét.

 

 

 

Exit mobile version
Megszakítás