A német belügyminisztérium közleménye szerint az olaszoktól és görögöktől a jövőben már csak egyedi esetekben vesznek át menekülteket.

Vége!

A német belügyi tárca szóvivője szerint az elkövetkezendő hetekben már csak szórványosan vesznek át menekülteket Görögországtól vagy OlaszországtólA németek álláspontja érthető, mivel az európai áttelepítési megállapodás hivatalosan 2017. szeptember 26-án lejárt. A megállapodás még 2015 őszén, a migrációs válság csúcspontján született, ahol a németek azt vállalták, hogy a különösen nehéz helyzetben lévő olaszokat és görögöket úgy segítik, hogy átvesznek tőlük 27 ezer tényleges menekültet. A feltétel annyi volt, hogy csak olyan menedékkérők mehetnek  Németországba, akiknek az előzetes kikérdezés szerint legalább 75 százalék esélye van a menekültstátuszra – írja az Epoch Times.

A két év alatt a vállalt 27 ezerből azonban csak kicsivel több mint 10 ezer lett, mert a többiek egész egyszerűen nem feleltek meg a kritériumnak.

Vagyis elmondható hivatalosan is, hogy az Európába érkező migránsok nagy része nem menekült, hanem gazdasági bevándorló.

Forrás: Ripost