Még az előtt el­dől­het Eu­rópa sorsa, mi­előtt be­kö­szön­tene a nyár. Az el­kö­vet­ke­zendő három hó­nap­ban ugyanis olyan vá­lasz­tá­sokra kerül sor, ame­lyek alap­ja­i­ban ren­get­he­tik meg az egy­sé­ges­nek tűnő Uniót.

Angela Merkel német kancellárnak nem csak a belpolitikai konfliktusok és kihívók jelentenek komoly fejtörést. Németország két szomszédos országában is pár hónapon belül olyan vezetők kerülhetnek hatalomra, akik finoman szólva sem kedvelik őt. Időrendben az első választás Hollandiában lesz, ahol minden előrejelzés azt mutatja, hogy a Szabadságpárt lehet a befutó. A párt elnöke, Geert Wilders azt ígéri, hogy egy esetleges győzelem esetén leszámolna az országát sanyargató erőkkel.

Wilders szerint ezek közé tartozik az Európai Unió, Merkel és az iszlám vallás is. Népszavazást kezdeményezne az EU-tagságról,  megtiltaná a Korán terjesztését az országban,valamint mindent megtenne, hogy Merkel elbukja az őszi német választásokat.

&nbsp

Geert Wilders következő egy hónapja azonban nem lesz sétagalopp, 2012-ben már vezetett több közvélemény-kutatást is, ám végül az emberek az urnánál meggondolták magukat.

A Holland Szabadságpártnak azzal is számolnia kell, hogy csakis egyedül nyerheti meg a szavazásokat, koalíciós partner ugyanis nincs kilátásban. A voksolás időpontja: 2017. március 15.

Le Pen a nép nevében kormányozna

A hagyományosan erősnek számító francia pártok jelöltjei nem nyerték el az emberek tetszését, így fordulhat az elő, hogy a francia Nemzeti Front vezeti a közvélemény-kutatásokat. Állítólag Marine Le Pennek nem csak arra van esélye, hogy bejusson az elnök választás második fordulójába, hanem arra is sokan fogadni mernének, hogy az első fordulóból győztesként jön majd ki. A Nemzeti Front elnökének szlogenje egyszerű és világos: a nép nevében.

 

A politikus asszony szeretné , hogy Franciaországban termeljenek és állítsanak elő minél több fogyasztási cikket. Az importot vámokkal szorítaná vissza. Le Pen emellett a holland kollégájával teljes egyetértésben szintén népszavazást tartana az EU-tagságról. A Brexittel és Donald Trump győzelmével Nagy-Britanniában és az USA-ban már elkezdődtek a változások.

Egyre valószínűbbé válik Orbán Viktor magyar miniszterelnök tavalyi helyzetértékelés, hogy 2017 a lázadás éve lesz.

Forrás: Ripost