Szigeti Ferenc 1962 nyarán már a nyugdíjazására készült, alig egy hónapja volt hátra.

A 60 éves úr a nagykőrösi moziüzem dolgozója volt, és a lottó indulása óta szenvedélyesen játszott. A 32. héten ikerszelvényt töltött ki, és szinte el sem hitte, amikor meglátta a számokat: ő vitte el az 1 560 068 forint 75 filléres telitalálatos nyereményt.

„A lottó kezdete óta lottózom, előtte totóztam. Idén márciusban tértem át az ikerszelvényre. Addig csak 5 számmal játszottam, és ritkán nyertem, és csak kettes találataim voltak.”

A lottómilliomos az ikerszelvény kínálta lehetőséget kihasználva 10 számot játszott meg (3, 18, 19, 57, 65, 67, 69, 78, 86, 88). A 10 számot szerencsésen csoportosította, így egy telitalálatosa (3, 19, 65, 86, 88) és egy 0 találatosa (18, 57, 67, 69, 78) lett.

„Négyen vagyunk testvérek. Két öcsém Budapesten él, az egyik sajnos sokat betegeskedik. Húgom Kondoros községben él 83 éves édesanyánkkal együtt. Én cipészmesterséget tanultam, és Óbudán dolgoztam. Sajnos beteg lettem. Az orvosok gyomorfekélyt állapítottak meg, eltiltottak az ülőfoglalkozástól. Hét éve hazaköltöztem szülővárosomba, Nagykőrösre, és az itteni filmszínháznál helyezkedtem el.”

A szerencsés nyertes a munkahelyén, a nagykőrösi Arany János Filmszínházban vehette át nyereményét.

blikk, Hirmagazin.eu