Elkapta a koronavírust Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke

– közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.

Toroczkai László a saját honlapján azt írta, a háziorvos közölte vele, hogy a tesztje pozitív lett, „tehát éppen közelről ismerkedik” a koronavírussal.

Megjegyezte, hogy

a tesztet két nappal ezelőtt, az első tünetek jelentkezésekor csináltatta, majd önkéntes karanténba vonult.

Ezúton is szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját, hiszen ugyanaz az ember tesztelt, aki vezette a mentőautót, és a laboratóriumokban is megállás nélkül elemzik a mintákat, most már tényleg rengeteg az eset. Hálásan köszönöm a munkájukat – írta.

Közölte azt is,

egyelőre jól van, eddig csak egy kis láz, később hőemelkedés, enyhe fejfájás, torokfájás jelentkezett.

Kitért arra, hogy a 2009-es H1N1-influenza már az első napokban is sokkal jobban megviselte. „Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen mindenkinek másképpen reagál a szervezete a vírusra, sokan teljesen tünetmentesek maradnak, de van, aki számára végzetes is lehet, mindez nyilvánvalóan immunrendszer-függő” – vélte.

Toroczkai László hozzátette, hogy mától még tíz napig karanténban lesz és otthonról dolgozik.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu