A magyar emberek ma azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy védje meg az országot, a családokat, a közös értékeket és eredményeket a külső és belső veszélyektől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén.

MTI-fotó

A kormányfő kiemelte, ma Európában a rend, a béke és a biztonság már nem magától értetődő dolog, egyre komolyabb erőfeszítéseket kell tenni, hogy „fenntartsuk saját civilizációnk több ezer éves rendjét”. Ilyenkor felértékelődik a rend, a béke és vele együtt az őreinek, a védelmezőinek szerepe – hangsúlyozta.

A magyarok békében és biztonságban akarnak élni, ezért a jövőben is szükség lesz – sőt Európa jelenlegi helyzetét látva még az eddigieknél is nagyobb szükség lesz – bátor, jól képzett, hazájukat és nemzetüket szerető egyenruhásokra – mondta Orbán Viktor.

Forrás: kormany.hu, MTI