Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A Magyar Posta nevében csalók próbálkoznak kamu nyereményjátékkal

IPhone XS telefont ígérnek annak, aki minél gyorsabban válaszol az sms-ükre.

A Magyar Posta nevében küldenek sms-t, amely szerint a címzett bekerült a 10 szerencsés közé, akik iPhone XS telefont nyerhetnek, ám az akció kamu – írja a 24.hu.

Az üzenetben azt kérik, válaszoljunk minél előbb a küldő által feltett kérdésekre, mert már csak három nyeremény maradt. Fölösleges megtennünk, ugyanis az sms nem a Magyar Postától származik, és nincs is ilyen akciójuk.

„Értékes nyereményeket, számos esetben mobiltelefont ígérnek nem létező nyereményjátékra hivatkozva ismeretlenek a Magyar Posta nevében. Az utóbbi hetekben azonban gyakori az is, hogy csomag érkezését jelzik és annak árát kérik”

– írják honlapjukon, ahol arra kérnek mindenkit, hogy körültekintően kezeljék a hasonló értesítéseket.

A Magyar Posta is tud róla, hogy visszaélnek a nevükkel, és megtették a szükséges lépéseket. A gond az, hogy ha valaki elcsábul a beígért nyereménytől, megszerezhetik az adatait, amikkel aztán visszaélhetnek.

Valószínűleg adathalász-akcióról van szó.

Ha valaki egy-egy hasonló esetben bizonytalan, arra az esetre azt tanácsolják, hogy inkább kételkedjen és ellenőrizze a társaság honlapján, valóban meghirdették-e az adott akciót.

szmo, 24

Kapcsolódó hírek

További nyomozási cselekmények az ukrán kém ügyében (18+)

Géza

Figyelem! Eltűnt a 15 éves Lakatos Mercédesz! Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Figyelem! Eltűnt a 14 éves Nádasdi Angyal Áldáska! .. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza