Az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban több sztár is megszólalt már, aki ukrán származású: van, aki csak nyilatkozott, mások pénzt gyűjtenek a háború áldozatainak.

De rajtuk kívül is van pár amerikai sztár, aki ukrán származású: van aki Ukrajnában született, van, akinek a felmenői között találunk ukránokat.

Mila Kunis

Mila KunisMila Kunis. Kép: Northfoto

Mila Kunis talán az egyik legismertebb ukrán származású hollywoodi színésznő. A Fekete hattyú című, Oscar-díjas film sztárja a Kijevtől mintegy 530 kilométerre délnyugatra fekvő, 262 ezer lakosú nyugat-ukrajnai Csernovci városában született, de a családjával együtt 7 éves korában az Egyesült Államokba költözött.

Korábbi interjúkban Kunis elmondta, hogy nem tudott angolul, amikor az Egyesült Államokba költöztek, ezért nehezen ment számára a beilleszkedés. 2017 augusztusában Kunis és férje, Ashton Kutcher ellátogattak Csernovciba, ahol eltöltöttek pár órát a belvárosban, sétálgattak és a járókelőkkel szelfiztek. Ez volt az első alkalom, hogy Kunis Csernovciban járt azóta, hogy kora gyermekkorában kivándorolt az Egyesült Államokba.

A színésznő és párja eddig 18 millió dollárt gyűjtöttek össze az ukrán háború menekültjeinek megsegítésére (céljuk a 30 millió dollár).

Steven Spielberg

Steven SpielbergSteven Spielberg. Kép: Northfoto

A világ egyik legismertebb filmrendezője, Steven Spielberg is ukrán gyökerekkel rendelkezik. Családja mindkét ágán ukrán nagyszülők leszármazottja, felmenői Odesszából és Kamianets-Podilskijból vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Spielberg elmondása szerint az ukrán kultúrát már gyerekkorában megismerte. „Úgy éreztem, mintha mindig lenne otthon egy darab Ukrajnából, különösen vacsoraidőben” – mondta Spielberg korábbi interjúi során.

A rendező 2006-ban járt először Ukrajnában, amikor bemutatta a holokausztról szóló dokumentumfilmjét. Az ukrán média beszámolója szerint miután leszállt a repülőgépről Ukrajnában, Spielberg azt mondta, hogy otthon van.

Milla Jovovich

Milla JovovichMilla Jovovich. Kép: gettyimages.com

A szupermodell és filmsztár Milla Jovovich-nak nem lehet könnyű a mostani helyzetben, hiszen egyik részről orosz, másik részről ukrán származású. A Resident Evil és Az ötödik elem sztárja Ukrajna fővárosában, Kijevben született, de első éveit felváltva töltötte Ukrajnában és édesanyja szülővárosában, Moszkvában (édesanyja Galina Logilova, híres orosz színésznő). Később az Egyesült Államokba költöztek, ahol szülei Brian DePalma rendezőnek dolgoztak takarítóként. A színésznő azt nyilatkozta, hogy „kétfelé szakítja” az ukrán-orosz konfliktus.

David Duchovny

David Duchovny és Gillian AndersonDavid Duchovny és Gillian Anderson. Kép: Northfoto

Az „X-akták” és a „Californication” című népszerű tévésorozatok sztárja egész felnőtt koráig azt hitte, hogy orosz felmenői vannak. 2014-ben jött rá, hogy apai nagyapja ukrán volt, aki az 1920-as évek elején egy Kijevtől mintegy 180 kilométerre fekvő Berdicsiv nevű kisvárosból vándorolt ki az Egyesült Államokba

Dustin Hoffman

Dustin HoffmannDustin Hoffmann. Kép: Northfoto

Az Oscar-díjas amerikai színész, Dustin Hoffman is csak pár évvel ezelőtt tudta meg, hogy ősei ukránok voltak. Hoffman apai nagyszülei a Kijevtől mintegy 80 kilométerre fekvő, 203 ezer lakosú ukrajnai Bila Tserkva városából vándoroltak Chicagóba, a szovjet hatóságok antiszemita üldöztetése elől menekülve.

A most 85 éves Hoffman 2016 márciusában a Finding Your Roots (Találd meg a gyökereidet) című amerikai tévéműsorban ismerte meg a családja történetét. A műsorban Hoffman nem tudta visszatartani a könnyeit, és azt mondta, hogy „mind túlélték, hogy én itt lehessek”.

Olga Kurylenko

Olga KurlyenkoOlga Kurlyenko. Kép: Northfoto

Olga Kurylenko az ukrán „Bond-lány”. A 42 éves Kurylenko a Kijevtől mintegy 700 kilométerre fekvő, 113 ezer lakosú ukrán kikötővárosban, Berdjanszkban született, de 15 éves korában Oroszországba költözött, hogy modell legyen. Egy évvel később Kurylenko aláírta első szerződését egy párizsi modellügynökséggel, és odaköltözött.

A következő években Kurylenko olyan népszerű divatlapok címlapján jelent meg, mint a „Vogue” és az „Elle”. Színésznőként azonban csak 2007-ben vált világhírűvé, amikor Xavier Gens „Hitman” című akcióthrillerében játszott. Kurylenko több mint 30 filmben játszott, bár mostanában nem vállalt új szerepeket. Legutóbb 2018-ban járt szülővárosában, ahol még mindig él néhány rokona.

Lenny Kravitz

Lenny KravitzLenny Kravitz. Kép: Northfoto

A világ egyik leghíresebb zenésze, Lenny Kravitz is részben ukrán származású. Apai nagyapja ukrán állampolgár volt, aki Kijevben élt, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. Kravitz édesapja, Sy Kravitz tehát a New York-i ukrán-zsidó diaszpóra szülötte, míg édesanyja bahamai származású.

Kravitz 2008-ban Kijevben koncertezett, majd körbeutazta az országot, hogy minél többet megtudjon a nagyapja szülőföldjéről.

Katheryn Winnick

Katheryn WinnickKatheryn Winnick. Kép: Northfoto

A Vikingek című népszerű tévésorozat feltörekvő sztárja, Katheryn Winnick kanadai színésznő is ukrán gyökerekkel rendelkezik. Szülei az 1940-es években vándoroltak ki az ukrajnai Zakarpatszka területéről, hogy elmeneküljenek a szovjet hatóságok üldözése elől. Először Németországba, majd Kanadába költöztek, ahol Winnick született.

Winnick folyékonyan beszél ukránul, a torontói ukrán iskolába járt, és tagja volt a Plast ukrán cserkészszervezetnek.

„Nagyon büszke ukrán-kanadai vagyok” – mondta Winnick egy videóban, amikor gratulált Ukrajnának függetlensége 25. évfordulójához. „Dicsőség Ukrajnának” – tette hozzá.

Vera Farmiga

Vera FarmigaVera FarmigaKép: Northfoto

Vera Farmiga amerikai színésznő leginkább olyan filmekből ismert, mint az Egek ura, amiért Oscarra jelölték, vagy a Bates motel című sorozat. A színésznő ukrán családból származik, és rendkívül büszke a származására. Édesapja, Michael hétéves korában hagyta el Ukrajnát. Édesanyja, aki szintén ukrán, Németországban született, de később szintén az Egyesült Államokba költözött.

„New Jerseyből származom, egy nagy ukrán családból”

– mondta Farmiga egy interjúban. „Nagyon büszkék vagyunk az örökségünkre. Ismerek minden ukrán népdalt és néptáncot” – tette hozzá.

Farmiga gyerekként ukrán katolikus iskolába járt, tizenévesen pedig hivatásos ukrán néptáncos volt. Bár Amerikában született és nőtt fel, az ukránt tekinti anyanyelvének.

Leonardo DiCaprio

Leonardo DicaprioLeonardo Dicaprio. Kép: Northfoto

Elena Smirnova, Leonardo DiCaprio nagymamája Ukrajnában született, és meghatározó alakja volt a színész nevelésének.

Elena Ukrajnából menekült Németországba a családjával. Ott megnősült, de férje megcsalta egy másik nővel. A második világháború alatt Elena az Egyesült Államokba menekült, mivel származása miatt az antiszemiták célpontja lehetett.

Leonardo Dicaprio számára rendkívül fontos ukrán öröksége: eddig 10 millió dollárt adakozott a háború áldozatainak megsegítésére.

Vlagyimir Klicsko

Vlagyimir KlicskoVlagyimir KlicskoKép: Wikimedia

Róla valószínűleg mindenki tudja, vagy legalábbis a napokban megtudta, hogy ukrán származású, hiszen a bokszlegenda, korábbi nehézsúlyú világbajnok többször is felszólalt a jelenlegi konfliktus kapcsán. Testvére, az egykor szintén profi ökölvívó Vitalij Klicsko az ostromlott főváros, Kijev polgármestere.