Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség A leghalálosabb fegyvert már rég megépítették

A leghalálosabb fegyvert már rég megépítették

A hirosimai Béke Emlékmúzeum által közzétett felvétel az 1945. augusztus 6-án ledobott atombomba kreálta gombafelhőről. (Fotó: EPA/Hirosimai Béke Emlékmúzeum)

Minden idők legnagyobb hidrogénbomba-kísérletét 1961. október 30-án, ma 56 éve hajtotta végre a Szovjetunió. A Cár-bomba nagyjából háromezerszer erősebb volt, mint a Little Boy névre keresztelt szerkezet, amit 1945. augusztus 6-án dobott le az Amerikai Egyesült Államok Hirosimára. Míg a japán városban legalább százhatvanezer ember halt meg a támadás után, a szovjet akció nem követelt emberéleteket.

A 21. század sem kezdődhetett erőfitogtatás nélkül: szeptember 3-án Észak-Korea valószínűleg eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantását hajtotta végre, immár hatodszor, amely legalább tízszer akkora erejű volt – száz kilotonnás –, mint a tavaly szeptemberben felrobbantott ötödik, a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli nemzeti egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora szerint.

Dél-Korea szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy Észak-Koreának immár olyan atombombája van, amely képes egy egész várost is lerombolni.

Az amerikai nemzeti levéltár (NARA) által közreadott képen Paul W. Tibbets, Jr. ezredes, az Enola Gay pilótája látható. A Hirosimára atombombát dobó nehézbombázót a Tinian-szigeten fotózták le, a támadás előtt. (Fotó: EPA/NARA)

Óriási pusztítást okozott a „kisfiú” és a „kövér ember”

Összehasonlításképp, ehhez hasonló bombázást az amerikai erők hajtottak végre Hirosimában és Nagaszakiban 1945. augusztus 6-án és 9-én, azonban nagy különbség, hogy a Little Boy és a Fat Man névre keresztelt bombák hozzávetőleg 15-20 kilotonnásak voltak, tehát ötöd akkora pusztítást végeztek, mint az a hidrogénbomba tudna, amit legutóbb Észak-Korea tesztelt. Ennek ellenére így is hatalmas pusztítást okoztak Japánban.

A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában kilencven-százhatvanezer, Nagaszakiban hatvan-nyolcvanezer ember hunyt el a bombázások hatásainak következtében, legalább felük a bombázások napjain. A következő hónapokban számtalan ember halt bele a sugárbetegségbe, az égési sérülésekbe vagy a sugárzás következtében kialakult egyéb betegségekbe.

A kövér ember „Fat man” (Forrás: Wikipedia)

A második világháború rombolását azonban a Szovjetunió abszolút nem vette intő jelnek. A hidegháborús fegyverkezési verseny a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között zajlott, nagyjából a második világháború végétől 1991-ig, a Szovjetunió széthullásáig.

A cárnál nincs halálosabb fegyver

A nagyhatalmak rivalizálásának köszönhetően a valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyvert az 1950-es évek közepén fejlesztették ki, és 1961. október 30-án a Novaja Zemlja északi részén lévő nukleáris kísérleti telep fölött, négyezer méter magasságban robbantották fel. A hatalmas tűzgömb elérte a földfelszínt, és kis híján a bombát kioldó repülőgépet is.

A fényhatás több mint ezer kilométerről is látható volt, így Finnországban is észlelték. A hőhatás akkora volt, hogy még száz kilométeres távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. A robbanáskor kialakult gombafelhő hatvannégy kilométer magasra emelkedett, a szeizmikus lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet.

Egy, a tesztben részt vevő férfi nagyon fényes villanást látott a védőszemüvegén keresztül, és arról számolt be, hogy a hőhullám hatásait még 270 kilométerről is lehetett érezni.

(A nukleáris bombák erejét tömegben adják meg, ami azt mutatja, hogy mennyi trotil (TNT) felrobbantása okozna a bombáéhoz hasonló pusztítást. A Cár-bomba ötven megatonnás rombolását tehát ötvenmilliárd kilogramm TNT-vel lehetne elérni.)

„Hihetetlen, szürreális és természetfeletti”

Egy operatőr a robbanásról a következőképp fogalmazott: „A repülőgép alatti és a távolban lévő felhők felragyogtak az erős villanástól. Mint egy fénytenger, úgy terültek el a géptest alatt, még a felhők is tündököltek és áttetszővé váltak. Abban a pillanatban a repülőnk kiemelkedett két felhőréteg közül, és az alattunk lévő résen keresztül egy hatalmas, fényes, narancssárga gömb tört fel. A gömb erős volt, olyan, akár a Jupiter. Lassan és csendesen kúszott felfelé… Ahogy áttörte a vastag felhőréteget, úgy nőtt egyre nagyobbra. Úgy tűnt, mintha az egész Földet magába akarná szippantani. A látvány hihetetlen volt, szürreális, és természetfeletti.”

A Szovjetunió által fejlesztett Cár-bomba (atombomba) másolata (Forrás: Wikipedia)

Egy másik megfigyelő, aki messzebbről látta az eseményeket, úgy fogalmazott: egy erős fehér villanást láttunk a horizont felett, majd jóval később hallottuk csak a távoli, semmivel össze nem téveszthető és erőteljes robbanást, mintha a Föld szakadt volna ketté.

Ekkora pusztításra nincs szükség

A fejlesztés során még Nagy Ivánnak nevezték a bombát, a Cár névre nyugaton keresztelték át. Hivatalos szovjet típusjelzése AN602 volt, de ismert az RDSZ–202 jelzés is. A bombát egyébként alapvetően százezer kilotonnásra tervezték, azonban mivel ebben az esetben a robbanáskor jelentős radioaktív csapadék keletkezett volna, és mivel szállítani sem tudták volna, végül feleakkorára tervezték.

Mire elkészült, a bomba olyan nagy és nehéz volt, hogy a szállítására rendelt Tu–95 bombázót át kellett építeni, hogy a szerkezete elbírja a közel harminctonnás monstrumot, amely teljes egészében el sem fért a bombatérben, így azt a törzsbe félig besüllyesztett állapotban függesztették a gépre.

A bombát mérete – hossza nyolc, átmérője két méter volt, tömege mintegy 27 tonna – és óriási hatóereje miatt éles bevetésre nem lehetett használni. A gyakorlatban nincs akkora célpont, amelynek megsemmisítéséhez ekkora pusztító erőre lenne szükség.

A hirosimai Béke Emlékmúzeum által közzétett felvétel az 1945. augusztus 6-án ledobott atombomba kreálta gombafelhőről. (Fotó: EPA/Hirosimai Béke Emlékmúzeum)

Ha egy Cár-bombát bevetne valamelyik nagyhatalom Magyarországon, akkor annak 50 ezer kilotonnás – ötszázszor erősebb, mint amivel legutóbb Észak-Korea kísérletezett – ereje gyakorlatilag mindent elpusztítana Budapesten, sőt, valószínűleg egész Pest megyében, a hőhatás miatt pedig még Székesfehérváron, Dunaújvárosban vagy Esztergomban is harmadfokú égési sérüléseket okozna az embereknek.

A Hirosímai atomtámadásról, képekben:

A Nagaszaki Atombomba Múzem által közzétett fotó az 1945. augusztus 9-én a városra ledobott atombomba gombfelhőjéről. (Fotó: EPA/Nagaszaki Atombomba
Az amerikai nemzeti levéltár (NARA) közreadta képen a nagaszaki bombázás túlélői láthatóak. (Fotó: EPA/NARA)

 

Az amerikai nemzeti levéltár (NARA) által közreadott képen egy sintó szentély maradványai láthatóak Nagaszakiban, 1945 októberében. (Fotó: EPA=NARA)

 

A hirosimai Béke Emlékmúzeum közzétette felvétel az Atombomba-kupoláról. A fotót az amerikai hadsereg készítette a bombázást követően. (Fotó: EPA/Hirosimai Béke Emlékmúzeum

 

Hirosima, 2015. augusztus 5.
Az Atombomba-kupola a hirosimai Béke Emlékparkban 2015. augusztus 5-én, egy nappal a nyugat-japáni város elleni amerikai atomtámadás 70. évfordulója előtt. A történelem első atombombáját Hirosimára dobták, ami körülbelül 140 000 halálos áldozatot követelt a támadáskor és az azt követő hónapokban. (MTI/EPA/Majama Kimimasza)

 

Egy 8.15 perckor megállt zsebóra a hirosimai Béke Emlékmúzeumban kiállítva. Ebben az időpontban robbant fel az atombomba Hirosima felett. Az óra valamikor Nikava Kengó, 59 éves lakosé volt, akit munkába menet, 1600 méterre a hipocentrumtól ért a robbanás. (Fotó: EPA/Majama Kimimasza)

 

Az atombombázásban megolvadt üvegek a hirosimai Béke Emlékmúzeumban kiállítva. (Fotó: EPA/Majama Kimimasza)

 

Az atomtámadásban szénné égett rizst tartalmazó ételesdoboz a hirosimai Béke Emlékmúzeumban. A doboz Orimem Sigeru elsőéves iskolásé volt, akit 600 méterre a hipocentrumtól ért a robbanás. (Fotó: EPA/Majama Kimimasza)

 

A hirosimai Béke Emlékmúzeumban az atomtámadásban meghalt hároméves Tecuja Sinicsi
sisakja és triciklije kiállítva. A triciklit 1500 méterre a hipocentrumtól találták meg. (Fotó: EPA/Majama Kimimasza)

Forrás: hirado.hu, Foreign Policy / honvedelm.hu

 

ElőzőÍgy gyógyulhatsz szegfűszeg segítségével! Ha egyszer kipróbálod, többé nem nyúlsz máshoz!
KövetkezőSzavazz! Szerinted jár neki a családi pótlék?
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás