A gyerekek olyan aranyosak tudnak lenni. Kíváncsiak, félénkek, aranyosak, viccesek, de néha meglehetősen félelmetes dolgokat is tudnak mondani. Ma ilyeneket ajánlunk nektek olvasásra!

Szörny a szekrényben

Éppen lefektettem a lányomat egyik éjszaka, amikor körülbelül két éves volt. Megkérdezte, hogy “mama, kicsoda ez?”, visszakérdeztem, mire azt válaszolta: “Azok az emberek, akik beszélnek hozzám. A szekrényben. Kik azok?”

Az utóbbi anyukám

Egyszer az öcsém furcsa dolgot mondott a nagymamánknak.

“Ezt az anyukámat jobban szeretem, mint az előzőt. Az előző anyukám bezárt egy szobába, festéket ivott és meghalt.”

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563218
A nagyi gyereke
Anyai nagymamám után neveztek el, aki körülbelül két évvel a születésem előtt halt meg. Én voltam az első unoka a halála után, ezért igencsak kíváncsi voltam rá, amikor még gyerek voltam. Egyik nap anyám lefeküdt aludni, majd felébredt. Én az ágya előtt álltam, és megkérdeztem:
“Emlékszel arra, amikor én voltam az anyukád és te voltál a kisgyerek?”

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563219

A tündér a szobában

A kétéves gyerekem egyszer azt mondta, hogy egy tündér van a szobájában. Felmutatott a sarokba a légkondi felé. Egyik nap családi fényképeket mutattam neki, ahol meglátta az anyukámat és azonnal elkezdte mondani, hogy “tündér, tündér”. Az édesanyám akkor már négy éve halott volt.

Anya

Anya elmondta nekem, amikor kicsi gyerek voltam, hogy egyszer meglátogattuk a nagypapát és ott is aludtunk. Elmondta, hogy egyszer felébredt az éjszaka közepén és én nem voltam az ágyamban. Felkelt, én pedig a nappali közepén álltam, egyik kezemet fenntartva, mintha valaki vezetne. Azt mondtam: “Nem mehetek veled, mert anya nem engedi”

Meghaltam, és most itt vagyok

Egyszer elvittem fürdeni két és féléves lányomat. Beszélgettünk a feleségemmel, hogy mennyire fontos a privát tisztaság, mire a kislányunk megszólalt: “Senki se érhet hozzám ott. Egyszer megpróbálták. Berúgták az ajtót és megpróbálták, de én ellenkeztem, meghaltam és most itt vagyok.” Teljesen úgy mondta, mintha mi sem történt volna.

Anya lebeg a konyhában

A fiam kettő volt. Minden hajnali ötkor felébresztett bennünket. Egyik reggel levittem a TV elé, hogy még legalább harminc percig aludjak mellette a kanapén. Pár perccel később felébredtem,

a fiam a konyha felé mutatott nevetve, majd azt mondta, hogy anya a konyhában lebeg.

Nem gondoltam semmit, inkább visszaaludtam.

Harminc perccel később a feleségem lejött az emeletről és azt mondta, hogy rettenetesen fura álma volt, amiben kiszállt a testéből és a konyhába repült.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563251

A felső polc

Megosztottam a szobámat idősebb testvéremmel és volt egy hatalmas szekrényünk. Egyik éjjel édesanyám felkelt a sírásomra, és azonnal a keresésemre indult.

A szekrény tetején talált meg, és azt mondtam neki, hogy a nagy, félelmetes ember tett engem fel ide.

Anyámnak fogalma sem volt, hogyan kerültem fel a felső polcra. Egyik éjjel a nagymamám aludt velünk, és észrevette, hogy a kilincs lassan elmozdul a szobában. Becsukta az ajtót, de alig mert mozogni, annyira megijedt. Aztán meghallotta a sírásomat.  A furcsa dolgok megszűntek, amikor az öcsém megszületett.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563255

Szemek nélkül

A zenetanárom elvitte négyéves lányomat egy régi színházba Alaszkában. A lányom azonnal elkezdett sírni, ahogy belépett oda, csak akkor hagyta abba, amikor kimentek. Elmondta, hogy szemek nélküli emberek figyelték odabent.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563286

Üres szemgödrök

Az édesapám látta anyját meghalni, amikor 12 éves volt, és a mai napig élénken emlékszik erre az eseményre. A testvérem egyik éjjel felkelt, és apám ágyához lépett. A beszélgetés így zajlott: “Apa, az anyukád piros pulcsiban, farmerban és tornacipőben halt meg? És a szőke haja copfba volt fogva?” Apa kitágult szemekkel a húgomra nézett, és igent mondott. A húgom erre megkérdezte, hogy milyen színű volt a szeme, mire apám azt mondta, hogy kék. A testvérem azt mondta, hogy azok már nincsenek meg neki, csak az üres szemgödrei. Azzal vissza is ment az ágyába.

Torokmetszés

Pár hónappal ezelőtt élelmiszert vásároltam, amikor egy idegen gyerek felém sétált, majd húzgálni kezdte a zsebemet. A gyerek körülbelül hét vagy nyolcéves volt. Amikor lenéztem, akkor egy torokmetsző mozdulatot tett az ujjával, majd elsétált.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563288

Az öreg hölgy

A kistestvérem beszélt valakivel a nappaliban addig, amíg én ebédet csináltam. Odamentem hozzá és megkérdeztem, kivel beszél. Azt mondta, hogy egy öreg hölgyhöz, aki nagyon vicces, de nem hasonlít rám.

qynosvwmsh76qgwfrvza

Mosd le a vért a kezemről

Körülbelül kétéves koromban folyamatos rémálmok gyötörtek. Sétáltam és beszéltem is álmomban, rengetegszer a szüleim ágyában töltöttem az éjszakát. Egyik éjjel anyukám észrevette, hogy nem vagyok mellette, ezért felkelt és a nappaliban talált meg. Megpróbált felvenni, mire ordítani kezdtem, hogy mossa le a vért a kezéről!

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563292

Nagyapa a fán

Az anyukám mesélte el ezt a történetet, amikor idősebb lettem. A dédnagyapám meghalt, de senki sem mondta el nekem, mert nagyon kicsi voltam még. Az anyukám pár héttel később kivitt a sírjához, és engedett a sírkövek között játszani, amíg ő virágokat ültetett. Amikor kifelé mentünk, akkor megálltam, és megkérdeztem: ” Miért ül nagypapa a fán?” Egy üres fára mutattam és hevesen integettem.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563295

Nagymama

Az exférjem és én elvittük a gyerekeket az apám házába az egyik üres, emeleti szobában játszottunk. Az egyik szekrény ajtaja egy kicsit kinyílt, mire hároméves gyerekem felugrott, odafutott és azt mondta, hogy “megjött nagymama!” Ő természetesen már régen meghalt.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563297

A nevem Alphonse

Amikor az unokaöcsém három vagy négyéves volt, akkor kibámult a szüleim konyhájának ablakából. Egyik nap édesanyám megkérdezte, hogy mit néz, mire ő ezt válaszolta: “Amikor ezelőtt éltem, akkor a nevem Alphonse volt, és nagyobb voltam nálad is.” Később kiderült, hogy Alphonse a mostohaapám nagyapja volt, akiről szinte sohasem beszéltek.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563299

Második terhesség

Egyszer az osztályteremben játszottam a hároméves öcsémmel, aki elmondta, hogy másodjára volt az anyánk hasában. Elmondta, hogy milyen volt ott lenni, mennyire meleg volt, de milyen sokszor betegnek éreztem magát. Egyik nap rosszul lett, és mások azt mondták, hogy mennie kell. Nem akart, de megígérték neki, hogy egyszer még visszajöhet ide. Teljesen kiakadtam, ezért megkerestem anyánkat, és elmondtam a történetet. Tízéves voltam, de emlékeztem arra, hogy anyánk elvetélt egyszer az öcsém születése előtt.

kids-say-the-creepiest-things-perhaps-they-aren-t-such-innocent-little-angels-after-all-563315

 

forrás: MoviePilot/ Bizzarium