Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A kőbányai rém gyermekei előtt késelt halálra egy nőt, 13 éves féltestvérét megerőszakolta – most befejezték a nyomozást

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) befejezte a decemberi kőbányai Harmat utcai gyilkosság nyomozását, a 22 éves férfit az emberölés mellett gyermekpornográfiával és 13 éves féltestvére megerőszakolásával is vádolják

– jelentette be Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ismertetése szerint K. Dániel december 30-án késő délután csöngetett be a vele egy lépcsőházban élő 42 éves nőhöz, majd három gyermeke előtt machetával, bozótvágó késsel bántalmazta, összeszurkálta. Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe.

A más erőszakos bűncselekmény és garázdaság miatt már ismert, próbaidőn lévő férfit 24 órán belül elfogták a rendőrök. Az igazságügyi elmeorvos szerint a férfi nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető.

A BRFK szerdán a nyomozati iratokat vádemelési előterjesztéssel megküldte a Fővárosi Főügyészségre – közölte Gál Sándor rendőr alezredes.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Medvével találták szembe magukat a túrázók (18+)

Géza

Hőgyészi túrázó tragédiája: szemtanú beszélt az újraélesztésről (18+)

Géza

Tragédia: A speciális mentők kutyája bukkant rá az eltűnt 17 éves fiú holttestére .. (18+)

Géza