Ma, a kora hajnali órákban 15-20 perc időtartamban (pontos időt nem adott meg senki), érkeznek a Geminidák. Óránként akár száznál is több hullócsillagot láthatunk!

 

Az utóbbi években a meteorok száma megnövekedett, és ennek köszönhetően időről-időre emiatt mesés hullócsillagzáporokban gyönyörködhetünk.

Ma, tehát december 14-én a kora reggeli órákban gyönyörködhetünk a hullócsillagokban. A csillagászok előrejelzései szerint óránkét százhúsz meteor is felvillanhat majd az égbolton. A megfigyelésüket az is könnyebbé teszi az előrejelzések szerint, hogy úgynevezett csillagászati léptékkel mérve a meteorok relatíve lassan, 35 kilométeres sebességgel haladnak majd.

Reméljük az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és jó sok kívánságot suttoghatunk majd el az ünnepekhez közeledve!

A Geminidák nevüket onnan kapták, hogy a hullócsillagok mintha a Gemini, vagyis az Ikrek csillagkép irányából közelítenék meg a Földet. A szakemberek szerint jellemzően két hétig láthatók.

Ez nagyjából megegyezik, néha még meg is haladja az augusztusi meteoreső intenzitását – mondta el Mosoni László csillagász, a Kaposvár közelében fekvő Zselici Csillagpark vezetője.

A Geminidák azon kevés meteorraj egyike, amely nem egy üstökösmagból, hanem egy aszteroidából származik. A 3200 Phaeton jelű kisbolygó megközelítőleg öt kilométer átmérőjű.

Ahogy arról korábban írtuk, a Phaethon egy olyan aszteroida vagy üstökösmag maradványa, amely elnyújtott ellipszis alakú pályán kering a Naprendszer belső részén. Az űrbeli objektum port bocsát ki, amelynek törmelékei keresztezve bolygónk pályáját létrehozzák a meteorrajt.

Tekintettel arra, hogy a hullócsillagok megjelenése tekintetében több időpnt is napvilágot látott, aki teheti, egész éjjel legyen fenn!

Kedvező időjárás esetén mindenképpen érdemes a szabad ég alatt tölteni a hűvösebb idő ellenére is tizenöt-húsz percet az említett időszakban. Ahhoz, hogy emlékezetes látványban legyen részünk, lényeges a megfelelő helyszín kiválasztása is. A kivilágított nagyvárosokban ugyanis kis eséllyel lehet bármit is látni a jelenségből, mert az erős fények elnyomják a légkörben elégő porszemcsék felvillanásait.

Forrás: MTI, hirado.hu

Képek: nyugatijelen, eumet