Még a börtönben írta meg nekik, hogy jobban teszik, ha a Holdra menekülnek előle.

Kiváló magaviseletéért 4 évvel korábban, 13 év után szabadult ki ifjabb H. Dezső. Szögi Lajos családját képviselő ügyvéd ezt a képet árnyalta, amikor a Borsnak azt mondta, a lincselő korábban több halálos fenyegetést is írt. Helmeczy László szerint elő­ze­tes letartóztatásakor találtak néhány kézzel írt levelet, amit akkor szabaduló zárkatársával akart kicsempésztetni. Azokat fenyegette meg, akikről úgy vélte, a kihallgatásnál terhelő vallomást tehetnek rá, vagy a családtagjaira.

Azt üzente, szabadulása után leszámol velük. Sosem felejtem el, tele volt helyesírási hibákkal. Úgy fogalmazott: a „hódon”, azaz a Holdon vegyen házat, aki velük szembe mer menni.

Az ügyvéd szerint ifjabb H. Dezső volt a legkegyetlenebb lincselő, aki csak fiatal kora miatt úszhatta meg az életfogytiglant. Szerinte egyébként a különös kegyetlenséggel elkövetett bűncse­lekménynél el kellene törölni a kedvezménnyel szabadulás le­hetőségét.

A lap úgy tudja, a lincselő nem költözik vissza Olaszliszkára. Egy helybeli szerint a rokonai a jegyzőnek azt mondták, hogy nem is akar, nem is mer. A felháborodáson kívül ezért a faluban nem is  foglalkoznak szabadulása hírével.

A kedvezmények miatt korábban kiszabadult férfi a következő négy évben pártfogó felügyelete alatt áll. Ő kíséri figyelemmel a visszailleszkedését, ha ezalatt büntetőeljárás indul ellene, azonnal visszaviszik a börtönbe, s letöltetik vele a hátralévő éveket, amihez hozzájön az újabb büntetés, amiből már nem jöhet ki kedvezménnyel – közölte Halász Tamás független jogi szakértő.

 

Polt Péterék szerint mindent megtett az ügyészség azért, hogy börtönben maradjon Szögi Lajos lincselője.
24.hu