„Gyűlöletesnek” nevezte a csütörtöki nizzai késes merényletet a francia püspöki konferencia (CEF) és kifejezte kívánságát, hogy „a keresztények ne váljanak meggyilkolandó célponttá”.

Meg vagyunk döbbenve e gyűlöletes cselekedet láttán

– jelentette ki az AFP francia hírügynökségnek Hugues de Woillemont, a CEF szóvivője a dél-franciaországi város Notre-Dame-bazilikájában elkövetett, három ember életét követelő merénylet kapcsán, amelynek ügyében a terrorellenes ügyészség folytat vizsgálatot.

Sürgősen harcba kell szállni a terrorizmus jelentette rákfene ellen, ugyanilyen sürgős kézzelfogható módon helyreállítani a testvériséget országunkban

– tette hozzá.

A CEF bejelentette, hogy csütörtökön,

a jelképes 15 órakor – Krisztus halálának órájában – minden francia templomban megkongatják a lélekharangot az áldozatok előtt tisztelegve.

Elítélte a merényletet a Vatikán is, hangsúlyozva, hogy a terrorizmus mindig is elfogadhatatlan lesz. A Szentszék közleménye szerint a pápa imádkozik az áldozatokért.

Az Európai Unió vezetői szolidaritásukat fejezték ki Franciaországgal, és a „gyűlöletet szítók és terjesztők” elleni szembeszállásra szólítottak fel.

Elítélem a Nizzában történt gyűlöletes és kegyetlen támadást, teljes szívemmel Franciaország mellett állok” – írta Twitter-oldalán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. „Együttérzek e gyűlöletes cselekedet áldozataival. Egész Európa szolidáris Franciaországgal. Egységesek és eltökéltek maradunk a barbársággal és a fanatizmussal szemben” – írta.

 

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke gyalázatosnak nevezte a merényletet és a franciáknak üzenve kijelentette:

Egész Európa önökkel van”.

Országa szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel a Twitteren Angela Merkel német kancellár és Giuseppe Conti olasz, valamint Mark Rutte holland miniszterelnök is. Részvétét fejezte ki a nizzai „barbár támadás” miatt Luigi di Maio olasz külügyminiszter is.

Sokkban vagyok, amióta értesültem a nizzai Notre-Dame-bazilikában elkövetett barbár támadásról. Együttérzésem az áldozatokkal és hozzátartozóikkal. Az Egyesült Királyság Franciaország oldalán áll a terror elleni harcban” – írta francia nyelvű Twitter-üzenetében Boris Johnson brit kormányfő.

 

Az orosz elnöki hivatal a nizzai támadásra reagálva hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan embereket ölni, de azt is hozzátette, hogy helytelen a hívők érzelmeit megsérteni.

A török külügyminisztérium közleményben határozottan elítélte a nizzai merényletet.

Világos, hogy akik egy szent helyen elkövettek ilyen durva merényletet, semmilyen vallási, emberi vagy erkölcsi értékből nem meríthetnek ihletet

– írta a tárca.

Nizza izraeli testvérvárosa, Netanja polgármestere, Miriam Feierberg-Icher telefonon fejezte ki részvétét Nizza polgármesterének, Christian Estrosinak a városa nevében. Estrosi azt válaszolta: „Egy család vagyunk” – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Csütörtökön, három nappal a mindenszentek katolikus ünnep előtt és a maulíd moszlim ünnep napján (Mohamed próféta születésének ünnepén) egy késes férfi lefejezett egy nőt és két másik embert megölt a nizzai Notre-Dame-bazilikában. Nem sokkal később a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán.

Mindkét esetben iszlamista indíttatást sejtenek a háttérben.

Az incidensekre csaknem két héttel Samuel Paty meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között.

Hirmagazin.eu