Az átcsoportosítás legnagyobb nyertese ezúttal:

  • A Nemzeti Vagyonért Felelős Tárca Nélküli Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyéb társaságok forrásjuttatásai soron a beruházásokra 31 milliárd forint jut.
  • 25 milliárd forint megy a Külgazdasági és Külügyminisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló társaságok tőkeemelésére. (Ez a múlt heti kormányhatározat alapján az Eximbank tőkeemelését jelenti.)
  • 17 milliárd forint a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztésekre.
  • 13 milliárd forint vasútfejlesztésekre.
  • 13 milliárd forint térségi fejlesztési feladatok finanszírozására.
  • 6,4 milliárd forint a Miniszterelnöki Kabinetirodához Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatása céljából.

Ugyanebben a határozatában a kormány a Járvány elleni védekezési alapból vont el 751 millió forintot és adta oda az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, dologi kiadások és beruházások finanszírozására. A határozatból az is kiderült, hogy 40 millió forinttal csökkenti a kormány a Paks II. Zrt. tőkeemelésének kiadási sorát.

Egy másik, szintén kedden megjelent határozatában a Külgazdasági Minisztériumhoz és a Belügyminisztériumhoz csoportosított át 17,4 milliárd forintnyi forrást a Gazdaságújraindítási Alapból. Egy harmadik döntésével pedig 1,486 milliárd forinttal apasztotta ugyanezt az alapot annak érdekében, hogy a Miniszterelnökség részére tudjon forrást allokálni a kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére című kiadási sorra.

Nem az első ilyen gazdaság-újraindítási támogatás a napokból

Múlt héten a kormány egy másik határozatában már megvalósított látványos pénszórást: szeptember 21-én ugyanis 289,8 milliárd forint értékben csökkentette a Gazdaságújraindítási Alapot.

Akkor nagy nyertes volt az Innovációs és Technológiai Minisztérium, ugyanis 104 milliárdot kapott ebből a felsőoktatás speciális feladatainak finanszírozására, és 80,6 milliárd forintot a nem állami felsőoktatási intézmények támogatására. 15 milliárd forint ment a KKM-nek tőkeemelési célokra és 21 milliárd területfejlesztési célokra.

A múlt heti döntésében a kormány az általános tartalékból is elvont 10,6 milliárd forintot, amelynek nagy részét (8 milliárd forintot) az ITM kapta közlekedési ágazati programok finanszírozására.

ÖSSZESEN TEHÁT PÁR NAP ALATT A 430 MILLIÁRD FORINTOT IS MEGHALADÓ ÁTRENDEZÉSRŐL DÖNTÖTT A KORMÁNY A HATÁROZATAIVAL,

ami alapján azt mondhatjuk, hogy megindult a költségvetésben az év végi szokásos átrendezés.

2022 elején ömleni fognak kifelé a terven felüli százmilliárdok

A költségvetés kapcsán érdemes kiemelni a hatalmas költekezés következő várható hullámát: 2022 elején ugyanis több óriási kiadási tételt (amelyek előre nem voltak betervezve a 2021 nyarán elfogadott jövő évi költségvetésbe) tervez teljesíteni a kormány:

  • Az szja-visszatérítési támogatást 2022. február 15-ig fizetheti ki az állami költségvetés, ami 600 milliárd forintba kerülhet.
  • Amennyiben megvalósul Orbán Viktor ígérete és egy összegben fizeti ki a kormány a 13. havi nyugdíjat (nem pedig csak a 2. hetit), akkor az 160 milliárd forintnyi többletkiadást eredményez (hiszen csak 2 heti volt betervezve, ami 140-160 milliárd forint, ehhez jöhet még hozzá plusz 2 heti).
  • Egy összegben hathavi fizetésüket kapnák meg a rendvédelmi dolgozók 2022 elején fegyverpénz címén, ami 178 milliárd forintba kerülhet, ebből azonban csak 110 milliárd forintnyi fedezet van betervezve.

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök frakcióvezetői felszólalásokra válaszol az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. Mellette Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

portfolio nyomán,

Hirmagazin.eu