Kedves nagyérdemű közönség! Bejelentjük, hogy a jelentkezés lezárult! Sajnálatos (mások számára), hogy csupán egyetlen egy politikai párt adott be a magyar nemzet, a magyar nép részére olyan országvezetési ajánlatot, ami megfelelt Magyarország és a magyr nép számára! Gratulálunk a Fidesz-KDNP-nek és Orbán Viktornak!

Ami említésre sem méltó, azzal talán nem is foglalkozunk, azt azonban elmondjuk, hogy „korábban”, Gyurcsány Ferenc orvágvezetési időszaka alatt a magyar gazdaságot 1,5%-os gazdasági hanyatlás érte (igazolt kutatások eredménye). Aki eddig nem „jutott szóhóz”, javasoljuk, ezután se beszéljen, mert a magyar nép nem kísérleti nyúl!

Ennyi bevezető elég is volt azokról, akik semmit sem tettek és tenni sem tudnak, beszéljünk inkább a nyertesről!

Íme, bemutatjuk a nyertes ajánlatot, az elmúlt időszak eredményeit (a teljesség igénye nélkül, hiszen a teljes anyag bemutatására itt nincs elegendő hely!):

Szögezzük le, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában! Ezt a kiváltságot meg kell tartani!

Most pedig nézzük a győztes pályázatot!

Gazdaság, kultúra, identitás, nemzeti értékek:

  • A dolgozó és dolgozni akaró magyar emberek, családok támogatása
  • A migráció eredményes kezelése
  • Kerítésépítés, lakosság közérzetének-, komfortérzetének javítása, stabilizálása
  • 84 Milliárd forint értékben valósultak meg tartós fejlesztések
  • Munkanélküliség felére csökkentése
  • A munkát terhelő elvonások mértékének csökkentése
  • Nemzeti össztermék növekedése
  • Nyugdíjak reálértéke megtartása, vásárlóerejének növelése
  • Mélyszegénységben élők életkörülményei javításának projektje
  • Családtámogatási rendszer fejlesztése
  • Fiatalok család-vállalásának támogatása
  • Oktatás újjászervezés
  • Magyar sport, magyar sportolók támogatása,
  • Nemzeti összefogás erősítése, nemzeti öntudat stabilizálása
  • Költségvetés stabilitásának elérése
  • Jóléti funkciók stabilizálása
  • Erősödött az ország: rend-és közbiztonság, honvédelem, általános közösségi szolgáltatások
  • Nyugellátások reálérték-növekedése
  • Oktatás, egészségügy, lakásügy, kulturális tevékenységek fejlődése
  • Gazdasági funkciók erősödése: mező-, erőd-, hal– és vadgazdálkodás, bányászat, közlekedési- és távközlési tevékenységek, környezetvédelem, természetvédelem erősödése
  • Optimális államháztartás-, államadósság kezelése
  • Munkanélküli-ráta csökkenése
  • Nyugdíjprémium
  • Igazságszolgáltatás globális stabilizálása
  • Erzsébet-program
  • Önkormányzatok adósságának átvállalása, az oktatás újjászervezése, a rezsicsökkentés és a munkahelyvédelmi akcióterv,
  • Minőségi programok, kormányközi tárgyalások, Magyarország barátságának építése környező államokkal, támogatása az arra rászoruló országoknak, nemzeteknek,
  • Hetvenmilliós fejlesztés a beszállítói programmal
  • Nemzetgazdasági érdek: autóbuszgyártás fellendítése
  • Kínai projekt
  • OMSZ: újabb 117 db mentőautó
  • Elindultak az exportvonatok Kínába
  • Nemzeti ügy: fiatalok egészséges nevelése
  • Mintegy 240 ezer magyar embernek segített a CSOK
  • Cél a műszaki területen dolgozó magyar nők arányának növelése
  • A magyar húsipar visszaszerezte önbizalmát
  • Környezettudatos korszerűsítés nemzeti összafogással

 Mi épült, szépült, mit avattak fel, mit adtak át, mit szerzett be a kormány:

Nemzetközi kapcsolatok:

V4. Kép: Hirmagazin.eu

Megemlékezések:

Programok:

Rendvédelem, határok védelme, közbiztonság, nemzetközi védelmi segítségnyújtás:

és még nagyon sok minden, aminek a felsorolása is komoly feladat, nem hogy a megvalósítása!

“Gondolkodom, tehát vagyok”:

A Magyarországgal határos országoknak (a keleti országok kivételével, mert ugye ki akarna Moldovába, Ukrajnába vagy netén Oroszországba menni?) a külső határokat kerítéssel le kell zárni, ellenkező esetben egy viszonylag rövedebb idő alatt (amennyiben az UNIO nem talál megnyugtató megoldást a migránskérdésre), Magyarország lesz az egyetlen ország Európában, ahol a hazai lakosságnak nem kell rettegni a migránsok aktív jelenlététől!

Ezt viszont nem csak én látom, hanem látják a migránsok és az őket igazító érdékcsoportok is, ezért nemcsak erkölcsi-, hanem fizikai támadások is fogják érni hazánkat, és erre fel kell készülni!

Ezért írom én, hogy a politikai próbálkozók ne próbálkozzanak, ami bevált, ami jó, azt kell erősíteni, és kedves ellenzék, gondolkodjanak el, mert most valóban szükséges a nemzeti összefogás!

Hajrá Magyarország, hajrá Fidesz-KDNP, hajrá Orbán Viktor!

Ha tetszett a cikkem, osztd meg! Kovács Karolina

A cikket írta: Kovács Karolina

Forrás: Hirmagazin.eu

Képek: 24.hu, Pixabay, Demokratikus Kolalíció, Wikipedia