Itt az ő listájuk!

Ha ez tényleg így lesz,nyilvánosan esszük meg a kalapunkat…

A Google már tudja, hányadik lesz Pápai Joci!

Hatalmasat robbant tegnap, amelyben arról számoltunk be, Pápai Joci eurovíziós előadása a második legnézettebb produkció a dalverseny hivatalos Facebook-oldalán. Márpedig ez azért több, mint árulkodó, és a zsűri sem hagyhatja majd figyelmen kívül.

Ebben a tekintetben ráadásul Joci egy nap alatt csak közelebb kúszott az első helyhez: a portugál Salvador Sobral jelenleg 1,8 millió megtekintésnél jár, Pápai Joci 1,4 milliónál.

Rajtuk kívül senki nincs egymillió felett.

Ma este kiderül, mennyit nyom a latban, hogy a közönség oda van a magyar fiúért és az Origoért.Addig pedig álljon itt egy újabb lista, ami a végső sorrendet hivatott közölni.

Ez utóbbi ráadásul nem találgatás, kőkemény tudomány, szokásokkal, adatokkal, keresési előzményekkel, valószínűségszámítással tarkított egyveleg. 

A Google adatai alapján ugyanis jelenleg úgy fest, ez lehet a végső sorrend majd a versenyen. A honlap készítői tételesen le is vezették a számításaikat, amelyet ide kattintva teljes egészében végig lehet követni.

A Google már tudja, hányadik lesz Pápai Joci! 2

Ami azonban a legfontosabb: a számításuk szerint Portugália nyeri 428 ponttal. Második Ausztrália 298-cal, harmadik Belgium 240-nel.

Pápai Joci 35 pontja a 13. helyhez lesz elég.

Azért ezt mi, magyarok biztosan nem írjuk alá!

És íme, kiknek adjuk a pontjainkat majd a mesterséges intelligencia szerint:

A Google már tudja, hányadik lesz Pápai Joci! 3

Joci kattintásszámát itt növelhetjük:

https://www.facebook.com/EurovisionSongContest/videos/10155305327848007/

Ma este minden kiderül!

Forrás: Ripost