December 17-én ér Föld-közelbe az a potenciálisan veszélyesnek nyilvánított kisbolygó, amelynek törmelékmezője okozza a Geminidák meteorrajt is. Egyes feltételezések szerint megvan rá az esély, hogy a meteor darabjaira hullik, akkor viszont nem csak csillaghullásra kell számítanunk, hanem világvégére is…

Bár a NASA kutatói szerint minimum 10 millió kilométerre fog elhaladni a B típusú kisbolygó a Földtől, amit nagyjából 27 Föld-Hold távolságnak felel meg, sokan mégis attól tartanak, hogy hatalmas katasztrófa van készülőben.

Az 5 kilométeres Phaethon 3200 nevű kisbolygót a NASA korábban „potenciálisan veszélyes égitestként” azonosította, és már 1983 óta figyelemmel követik a pályáját. A korábbi megfigyelések szerint a pályája szokatlan, benyúlik a Merkúr pályáján belülre, Napközelben pedig az üstökösökhöz hasonlóan por válik le róla, és látható csóvája lesz. Ezért azt feltételezik, hogy egy korábbi üstökös sziklás magja lehet.

A Geminidák meteorrajjal érkezik a világvége?

Az aszteroida által hátrahagyott törmeléksávnak a Föld pályáját keresztező része hozza létre a Geminidák meteorrajt.

Egyes elméletek szerint Napközelben nagy az esély arra, hogy a kisbolygó darabjaira hulljon, akkor viszont hiába az aránylag biztonságos távolság, a törmelékmező a meteorrajhoz hasonlóan elérheti a Földet, hatalmas katasztrófákat okozva. Az öt kilométeres űrszikla feleakkora, mint az a meteor, amely a Földbe csapódásával kipusztította a dinoszauruszokat.

A napfigyelő műhold döbbenetes képeit a Nap előtt elhaladó kisbolygóról ide kattintva nézheted meg!

Az amatőr kutatók szerint ráadásul a NASA szándékosan alábecsülte a kisbolygó méretét, nehogy világméretű pánik törjön ki. Ezt arra alapozzák, hogy megtalálták az égitestet a Helioviewer napfigyelő műhold egyik felvételén, és ott másfélszer akkorának tűnik, mint maga a Föld.

A kisbolygó december 17-én kerül a legközelebb a Földhöz… Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz igazuk a vészmadaraknak…

Forrás: Ripost/ ufosightingsdaily.com