A fedélzeti kamera vette fel, ahogy belecsapódik a Lehel téri aluljáró falába – saját balesetével akarja felhívni a figyelmet erre a veszélyre a sofőr – videó

Dátum:

Döbbenetes videó: a fedélzeti kamerája felvette, ahogy belecsapódik a jármű a Lehel téri aluljáró falába.

Hetek óta a ködös idő és fagyott, csúszós utak nehezítik meg a közlekedők dolgát. Ezek az időjárási körülmények pedig a sokkal elővigyázatosabb vezetést kívánnak meg, de hiába a figyelmeztetés, és a jól megválasztott sebesség, még így is történhetnek durva balesetek.

Annak példájára, hogy mások is tanulni tudjanak a vele történtekből, egy sofőr maga osztotta meg a bp-i autósok oldalán azt a videót, amelyen nemrég történt balesete követhető végig. Mint kiderült a kocsija megcsúszott a nyálkás úton és hiába próbált mindent bevetni, már nem tudta elkerülni a becsapódást. A leírásból az is világossá volt, hogy éppen a Csanády utcából a Váci útra fordulva történt a szerencsétlenség, vagyis egyenesen a Lehel téri aluljáró falába csapódott bele.

A Váci útra fordultam ki, szemben a Westend melletti felüljáró látható… Megcsúszott, az eleje jobbra húzott, kézifékkel próbáltam korrigálni, jobbra a segge, balra az eleje, úgy éreztem megvan, majd túl nagyot mozdítottam jobbra a kormányon és ez lett a vége… Vezessetek óvatosan, irgalmatlanul csúszik…

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Magyar Péter nyomán lincshangulat és mocskolódás Tatabányán – videó..

Hergelte közönségét Magyar Péter a péntek esti tatabányai kampányrendezvényen,...

Itt a legújabb NAV-lista: ők trükköznek az alkalmazottak bejelentésével

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi...

OTP: A legújabb, néhány napja keringő átverés e-mail útján terjed..

Nem először, és bizonyára nem is utoljára szemelték ki...

Megtalálták a dunai hajóbaleset negyedik áldozatának holttestét

Megtalálták a Verőcénél történt hajóbaleset negyedik áldozatának holttestét –...
Megszakítás