A cékla a világ egyik legegészségesebb zöldsége, és bár kevesen tudnak róla, de nagy mennyiségben, vagy az arra hajlamos embereknél akár mellékhatásokat is okozhat.

Nem kell megijedni, fogyasszuk mértékkel, és akkor szuper egészségesek leszünk. A cékla nagy mennyiségben fogyasztva túl sok oxalátot juttat be a szervezetünkbe, mely hatására akár gyomorbántalmak, vagy vérnyomás ingadozás is kialakulhat.

Kis mennyiségben pedig kifejezetten jót tesz a vérnyomás, és gyomor problémáknak. Arra kell odafigyelni, hogy ne fogyasszunk egyszerre túl sokat belőle, és, ha lehet keverjük például alma, vagy sárgarépalével.

A céklalé mellékhatásai

Ha nagy mennyiségbe, víz helyett isszuk a céklalevet, akkor számíthatunk rá egy idő után, hogy mellékhatások jelentkezhetnek.

1.Vesekő

-a vesekővel küzdő betegeknek nem ajánlott nagy mennyiségben céklát fogyasztani magas oxalát tartalma miatt. Maga a gyökér is sok oxalátot tartalmaz, de a cékla levele még veszélyesebb.

2.Széklet, és vizelet elszíneződése

-a cékla nagyobb mennyiségű fogyasztása után 48 óráig a széklet és a vizelet vörös színűre válthat. Nem kell megijedni, ez ilyenkor természetes jelenség. Ha a probléma több, mint két napig tart, keressünk fel egy szakorvost.

3.Hirtelen csökken a vérnyomás

-a céklalé fogyasztása után a vérnyomás csökken. Ez jó hír azoknak, akik magas vérnyomással küzdenek. Azonban vigyázni kell, ne céklalével vegyük be a vérnyomásgyógyszerünk.

4.Gyomorrontás

-a nagy adagban fogyasztott céklalé gyomorpanaszokat okozhat. Fokozatosan növeljük az elfogyasztott mennyiséget. Akik gyomorproblémákkal, vagy bélszindrómával küzdenek, kerüljék inkább a céklalé rendszeres fogyasztását.

5.Megemelkedik a cukorszint

-100 gramm cékla közel 7 gramm cukrot tartalmaz. Magas cukortartalma ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják, hiszen leginkább lassan lebomló fruktózt tartalmaz.

Szerző: tudasfaja.com

Hirmagazin.eu