Hirmagazin
Image default
Külföld

A bűnbánó diktátor: a leváltástól retteg Kim Dzsong Un ?

Szakértők úgy vélik, hogy Kim Dzsong Un elérzékenyült bocsánatkérése arra enged következtetni, hogy a diktátor fél az esetleges nép általi leváltásától.

A szakértők azt mondják, a könnyes bocsánatkérés hátterében az állhat, hogy az önkényuralkodó attól tart, Észak-Korea népe ellene fordul, és leváltja őt. Úgy vélik, hogy ez csak egy csel, hogy a „jó fiú” szerepében tetszelegjen, és fenntartsa a népével törődő, együttérző vezető látszatát, valamint hogy elterelje a figyelmet az ország egyre súlyosbodó helyzetéről, amelyre az elmúlt időszakban történt áradások, tájfunok, és a koronavírus-járvány sem voltak pozitív hatással.

A szakértők szerint Kim Dzsong Un tisztában van azzal, hogy az uralmát veszélyeztető fenyegetések – köszönhetően az atomfegyver arzenáljának – nem az országon kívül, hanem pont hogy azon belül leselkednek rá. Az emberek türelme véges, és haladást akarnak látni, így ha továbbra is az ország élén szeretné tudni magát, teljesítenie kell a népnek tett ígéreteit – írja a The Sun.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Top 10 izgalmas ítélet az EU Bíróságtól 2024-ben – fontos áfavonatkozások

Géza

​Emma Heming Willis, Bruce Willis felesége és gondozója, a közelmúltban megosztotta gondolatait Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa tragikus halálával kapcsolatban..

Géza

Gene Hackman gyerekei semmit sem kapnak a milliárdos örökségből, mert apjuk a feleségére hagyott mindent..

Géza