Egy apróbb változtatással elfogadta az erzsébetvárosi képviselő-testület szerdai, rendkívüli ülésén Niedermüller Péter, DK-s polgármesternek azt az előterjesztését, amivel az előző városvezetés által kiépített töltőállomások fizetőssé tételét kezdeményezte.

A helyi Fidesz-KDNP módosító javaslatának köszönhetően a helyiek (egész pontosan kerületi lakcímmel rendelkezők) továbbra is díjmentesen használhatják a szolgáltatást, mindenki másnak fizetős lesz. Itt az újabb bizonyíték arra, hogy a baloldalnak csak kampányszlogen volt a környezetvédelem.

A VII. kerületi önkormányzat még a fideszes Vattamány Zsolt polgármestersége alatt öt töltőállomás kialakítására pályázott a Jedlik Ányos Terv keretében sikeresen. Több mint 13 millió forint támogatást kaptak a projektre, amelynek teljes költsége 28,3 millió forint volt.

Így 2019 június-júliusa között megkezdődhetett a Bajza utcában, a Sajó utcában, a Wesselényi utcában, és a Kertész utcában kiépített öt töltőállomás üzembe helyezése. A fejlesztés még az önkormányzati választás alatt megvalósult, amit bárki ingyenesen igénybe vehetett.

Egészen mostanáig, ugyanis Niedermüller váratlanul a töltőállomások ingyenes használatának visszavonását kezdeményezte a mai testületi előtt.

Azt nem kell különösebben magyarázni, hogy a döntés miért súlyos probléma egy zöldszólamokkal kampányoló politikustól: az elektromos autóknak minden kétséget kizáróan fontos szerepe lesz a jövőben a kitűzött környezetvédelmi célok elérésében.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere fizetőssé tette a töltőállomások használatát. FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Az előterjesztésben így nem is sikerült kézzelfogható magyarázatot adnia az önkormányzatnak a lépésre. Niedermüller Péterék többek között azzal érveltek, hogy sokba kerül a töltőállomások fenntartása, és amúgy is egyre több helyen teszik fizetőssé ezeket.

Ennek megfelelően nagy vita alakult ki a mai, rendkívüli képviselő-testületi ülésen.

„Az előző vezetésnek egyik fontos zöld intézkedése volt, hogy a töltőállomásokat létrehozta, illetve az elektromos áramot ingyenesen biztosította.

A véleményünk az, hogy a zöld belváros érdekében ezeket továbbra is ingyenesen kell biztosítanunk a polgárok számára” – jelentette ki Vattamány Zsolt.

A Fidesz benyújtott egy módosító indítványt annak érdekében, hogy legalább a helyiek használhassák ingyen a töltőállomásokat. Ebbe végül belement a testület baloldali többsége, azonban mindenki másnak innentől kezdve fizetnie kell a használatért.

Jól mutatja a baloldalnak a környezetvédelemhez való hozzáállását, hogy Ujvári-Kövér Mónika, DK-s alpolgármester azzal érvelt az ülésen, hogy ezeknek a töltőállomásoknak a fenntartása évente 30-40 millió forintjába kerül az önkormányzat. „Mérlegelnünk kell, hogy ennek a 30-40 millió forintnak máshol jobb helye lehet-e” – mondta a politikus.

Visszavonulót fújtak
Mindenképpen érdekes: miután tegnap megírtuk, hogy két, Jakab Péterrel szemben álló, jobbikos politikus felügyelőbizottsági tisztségéből való visszahívását is tárgyalta volna a testület, szerdán ezek váratlanul kikerültek a napirendi pontok közül.

A lépés azért is lett volna visszás, mert az eredeti tervek szerint a helyükre a pártelnök bizalmi embereit ültették volna. Ezzel pedig a VII. kerületi önkormányzat a nevét adta volna egy jobbikos belső konfliktushoz.

Fákat vágatott ki a baloldal

Nem ez volt az első alkalom, amikor kiderült: a baloldal közel sem tartja annyira fontosnak a környezetvédelmet, mint amennyire azt a kampányban hangoztatta.

Az Origó számolt be róla elsőként, hogy Karácsony Gergelynek a veszélyhelyzet alatt az volt az egyik legfontosabb dolga, hogy 85 fa kivágásáról döntsön.

Pedig választási programjában többek között az szerepelt, hogy „vegyük vissza a tiszta levegőt, a fákat, a parkokat, amiket lassacskán mind elvesznek. Ez a kötelességünk, különben a gyerekeink már egy olyan városba fognak születni, ahol nem jó élni.”

origo / Hirmagazin.eu