hirmagazin_2015-08-02_185257

Csókolj meg, babám! című lemezét mutatja be augusztus 13-án az A38 Hajó tetőteraszán a Balkán Fanatik. Az elektrofolk csapat a teljes albumot előadja, meg persze a korábbi nagy slágereit. Az együttes a rengeteg hazai fellépés közt kitekint Európába, legutóbb az Ardas Festivalon táncoltattak meg több mint 5000 görögöt.
Hatodik nagylemezét jelentette meg június közepén Csókolj meg, babám! címmel a Lepe-Jorgosz vezette Balkán Fanatik. Egy kis világzenei kitérő után új albumukon visszakanyarodtak a magyar népzenéhez, és a korongra kilenc magyar népdal feldolgozása került.
– A lemezbemutatón előadjuk az összes új számot, de a repertoárba a régebbi nagy slágerek is beleférnek – mondta Lepe, a Balkan Fanatik egyik alapítója és zenei agya.

Az együttesnek rendkívül sűrű a nyara, lényegében egymást érik a hazai fellépések. Közben a határon túlra is kimerészkednek, hamarosan Szlovákiában és Horvátországban muzsikálnak, a napokban pedig az egyik legnagyobb görögországi zenei rendezvényen, az Ardas Festivalon koncerteztek. A fellépésért szó szerint megküzdöttek, ugyanis oda-vissza 2400 kilométer buszoztak a kánikulában. De megérte, mert több mint 5000 görög mulatott a koncertjükön.


Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu