A cég, „amelyik ott sem volt”, 2023-ban nemcsak a forgalmát növelte, de a nyereségét is meg tudta duplázni 2022-höz képest. Ahhoz képest, hogy a Coca-Cola 2022-ben maga jelentette be kivonulását Oroszországból, nem vonult ki és hatalmas extraprofitra tett szert.

A LLC Multon Partners, amely korábban a Koka-Kola Eichbisi Evraziya névre hallgatott – és amely továbbra is százszázalékos tulajdonában van a Coca-Cola HBC Holdings B.V. holland cégnek –, jelentősen növelni tudta nyereségét 2022-höz képest Oroszországban. Számokban ez konkrétan azt jelenti, hogy a 2022-es 4,59 milliárd rubel (közel húszmilliárd forint) nyereséghez képest 2023-ban 10,25 milliárdot (kb. negyvenmilliárd forint) sikerült teljesíteni. Erre mondhatjuk nyelvünkkel nagyot csettintve, hogy nem semmi, főleg úgy, hogy a Coca-Cola már ott sincs Oroszországban.

A Coca-Cola orosz vállalata úgy növelte a nyereségét, hogy közben a kiadásait is sikerült csökkenteni felére. Grafika: Magyar Nemzet Forrás: SPARK-Interfax
A Coca-Cola orosz vállalata úgy növelte a nyereségét, hogy közben a kiadásait is sikerült csökkenteni felére. Grafika: Magyar Nemzet Forrás: SPARK-Interfax

Nem csak a nyereségét növelte a Coca-Cola orosz vállalata

Tette mindezt úgy, hogy közben 2022-ben volt egy jelentősebb üzemi költségnövekedés, feltehetően a háború miatt történő változtatások lehettek az okai. Tehát 2022-ben megnövekedtek a költségei a cégnek, ám abban az évben is jelentős hasznot tudott realizálni, majd 2023-ban tudta csökkenteni a költségeit, mondhatjuk, hogy közel a normális szintre, ami korábban is volt, és ezzel a nyereségét az előző évhez képest meg tudta duplázni. A 2023-as nyeresége egyébként az utolsó béke évhez képest is jelentősen nőtt, hiszen 2020-ban és 2021-ben is kb. 6,7-6,8 milliárdos hasznot hajtott a cég, ehhez képest a 10,25 milliárdos haszon viszont másfélszeres növekedést jelent.  

Az AFP hivatalos képaláírása szerint: egy üveg Coca-Cola a Szent Bazil székesegyház előtt Moszkva központjában 2022. március 9-én. A McDonald's, a Coca-Cola és a Starbucks 2022. március 8-án meghajolt a közvélemény nyomása előtt, és felfüggesztette működését Oroszországban, csatlakozva a nemzetközi vállalati kórushoz, amely felháborodását fejezte ki Moszkva ukrajnai inváziója miatt.
Az AFP hivatalos képaláírása szerint: egy üveg Coca-Cola a Szent Bazil székesegyház előtt Moszkva központjában 2022. március 9-én. A McDonald’s, a Coca-Cola és a Starbucks 2022. március 8-án meghajolt a közvélemény nyomása előtt, és felfüggesztette működését Oroszországban, csatlakozva a nemzetközi vállalati kórushoz, amely felháborodását fejezte ki Moszkva ukrajnai inváziója miatt 
Fotó: AFP

A távozás, ami valójában maradás

Korábban a V4NA írt arról, hogy a Coca-Cola bűvészeket meghazudtoló módon imitálta távozását a szankciókkal sújtott Oroszországból. Akkor kiderült, hogy a cég továbbra is piacvezető maradt az orosz piacon több termékével is. Bár annyi igaz a „távozásból”, hogy Coca-Cola címkéket lecserélték hivatalosan Dobry (dobrüj=jó) Colára, de ettől több nem történt. Egyébként a Dobry márkanév már jóval korábban a Coca-Cola orosz vállalatának tulajdonában volt, tehát még csak új márkát sem kellett bevezetni. Tegyük hozzá, hogy a Dobry és Coca-Cola ízében kísértetiesen hasonlít, talán annyi a különbség, mint amennyi egyébként is van egyes országokban forgalmazott Coca-Cola ízében.

Pontosítás

A cég okosan egyébként úgy jelentette be, hogy a jövőben ez a vállalat nem forgalmaz Coca-Cola és Fanta márkanévre hallgató termékeket. És ezt olyan fogalmazásban, hogy ha valaki félreértette, akkor az az ő baja.

A kép 2023. november 28-án készül egy orosz üzletben, ahol akkor is hivatalosan lehetett vásárolni eredetei Coca-Cola italt.

Korábban egy videót is bemutatott az Origo TikTok-csatornáján.

https://www.tiktok.com/embed/v2/7310634596637461793?lang=hu&referrer=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fkulfold%2F2024%2F04%2Fcoca-cola-oroszorszagban-duplazott

De további nemzetközi márkák is ott vannak az orosz hipermarketek polcain, mint pl. a Milka, ahogy erről korábban mi is írtunk.

Időbélyegzős fotó arról, hogy a Milka továbbra is (2023. novemberében) ott van az orosz boltok polcain. 

Borítókép: Duplájára nőtt a Coca-Cola orosz vállalatának nyeresége 2023-ban az első háborús évhez, 2022-höz képest (Forrás: Magyar Nemzet grafika)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőA dühös Medvegyev válaszlépést sürget az orosz vezetéstől
KövetkezőMolnár Piroska és Koltay Gábor életműdíjat kapott
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza