A német sportági szövetség hétfői közlése szerint a játékosként 1974-ben, szövetség kapitányként pedig 1990-ben világbajnok Beckenbauer vasárnap halt meg. A Császár becenéven ismert legendás futballista 1972-ben Európa-bajnok is lett a nyugatnémet válogatottal.

Három „örök nyertes” német. Balról: Franz Beckenbauer, szövetségi kapitány, Lothar Matthäus és Andy Brehme az 1990-es világbajnoki címmel. FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP/USAGE WORLDWIDE, VERWENDUNG WELTWEIT/EILMES

Az év első napjaiban szomorú hírek érkeztek a legendával kapcsolatban, arról írtunk, hogy folyamatosan romlik az állapota. A testvére osztott meg információkat róla, miszerint nem érzi jól magát és a memóriájával is gondok vannak.

Ha most azt mondanám, jól van, akkor hazudnék, és nem szeretek hazudni. Nem érzi jól magát

– mondta Walter, Franz Beckenbauer testvére.

Franz Beckenbauer az elmúlt években számos problémával szembesült, két szívműtéten esett át és csípőprotézist kapott, a jobb szemére pedig elvesztette a látását.

Franz Beckenbauer a világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakja volt, FORRÁS: PICTURE-ALLIANCE/AFP/VERWENDUNG WELTWEIT/FRANK HOERMANN/SVEN SIMON

Január 2-án, kedden a német ARD műsorszolgáltató bemutatta a „Beckenbauer” című dokumentumfilmet, amely a német futball egyik legnagyobb legendájának életével foglalkozik. Feltűnő volt, hogy a főhős nem szólalt meg benne, kizárólag régi felvételeken idézték.

A család közleménye alapján a Bayern München ikonikus alakja családi körben, békében, álmában hunyt el vasárnap.

Az 1945-ben, Münchenben született Beckenbauer pályafutása páratlanul sikeres volt, emellett játékosként a labdarúgás fejlődését is meghatározta, elegáns stílusával és vezetői személyiségével átalakította a söprögető posztot az 1960-as és 70-es években. Beckenbauer forradalmasította a maga szerepét a pályán, söprögetőként a világ legjobbja lett, 1972-ben és 1976-ban is Aranylabdát kapott, pedig akkor sem kapta gyakran ezt a díjat védekező játékos.

Már 1966-ban is közel volt a világbajnoki címhez, akkor a döntőben bukott el az NSZK Anglia ellen, az a döntő arról is emlékezetes marad, hogy a szintén legendás Sir Bobby Charltont őrizte.

A világ egyik legjobb játékosának tartott Beckenbauer 103-szor lépett pályára a német válogatottban. 1974-ben a döntőben Hollandiát legyőzve emelhette a magasba a trófeát. 16 évvel később pedig ő lett a világon a második, aki játékosként és edzőként is világbajnokságot nyert.

Beckenbauer legnagyobb sikerei

103-szoros NSZK-válogatott labdarúgó. Három világbajnokságon szerepelt (1966, 1970, 1974). Világbajnok: 1974. Európa-bajnok: 1972. Ötvenszer volt az NSZK válogatottjának csapatkapitánya. 424 Bundesliga-mérkőzést játszott. Ebből 396-ot a Bayern München színeiben, 28-at Hamburgban. BEK-győztes: 1974, 75, 76 (Bayern), KEK-győztes: 1967 (Bayern), Világkupa-győztes: 1976 (Bayern). Aranylabdás: 1972, 1976.

A korábbi hátvéd sikerét csak a szintén nemrég elhunyt brazil Mario Zagallo és Didier Deschamps tudta elérni, ők hárman lettek játékosként és szakvezetőként is világbajnokok.

Franz Beckenbauer volt a Bayern München játékosa, edzője és elnöke is. FORRÁS: AFP/TIMM SCHAMBERGER

Klubszinten Beckenbauer zsinórban háromszor nyert BEK-et a Bayern Münchennel 1974 és 1976 között. Edzőkét is nyert bajnoki címet a bajorokkal, 1996-ban pedig UEFA-kupát nyert kedvenc csapatával.

Videó

Liudmila Samsonova

1

ÉLŐ

TENISZ

0

Laura Siegemund

B. Haddad / T. Townsend

1

ÉLŐ

TENISZ

0

A. Panova / A. Parks

Mayar Sherif

0

ÉLŐ

TENISZ

1

Caroline Dolehide

Greet Minnen

0

ÉLŐ

TENISZ

0

Sofia Kenin

Viktoriya Tomova

1

ÉLŐ

TENISZ

0

Martina Trevisan

David Goffin

0

ÉLŐ

TENISZ

0

Stefano Travaglia

Pierre-Hugues Herbert

0

ÉLŐ

TENISZ

0

Roman Andres Burruchaga

B. Haddad / T. Townsend

1

ÉLŐ

TENISZ

0

A. Panova / A. Parks

Sorana Cirstea

0

ÉLŐ

TENISZ

0

Jelena Ostapenko

MEGHALT FRANZ BECKENBAUER

ORIGO2024.01.08. 17:34

about:blank

78 éves korában meghalt a németek legendás focistája, a Császár néven ismert Franz Beckenbauer. A játékosként és edzőként is világbajnok Beckenbauer kétszer nyert Aranylabdát.

A német sportági szövetség hétfői közlése szerint a játékosként 1974-ben, szövetség kapitányként pedig 1990-ben világbajnok Beckenbauer vasárnap halt meg. A Császár becenéven ismert legendás futballista 1972-ben Európa-bajnok is lett a nyugatnémet válogatottal.

Három „örök nyertes” német. Balról: Franz Beckenbauer, szövetségi kapitány, Lothar Matthäus és Andy Brehme az 1990-es világbajnoki címmelFORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP/USAGE WORLDWIDE, VERWENDUNG WELTWEIT/EILMES

Az év első napjaiban szomorú hírek érkeztek a legendával kapcsolatban, arról írtunk, hogy folyamatosan romlik az állapota. A testvére osztott meg információkat róla, miszerint nem érzi jól magát és a memóriájával is gondok vannak.

Ha most azt mondanám, jól van, akkor hazudnék, és nem szeretek hazudni. Nem érzi jól magát

– mondta Walter, Franz Beckenbauer testvére.

Franz Beckenbauer az elmúlt években számos problémával szembesült, két szívműtéten esett át és csípőprotézist kapott, a jobb szemére pedig elvesztette a látását.

Franz Beckenbauer a világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakja voltFORRÁS: PICTURE-ALLIANCE/AFP/VERWENDUNG WELTWEIT/FRANK HOERMANN/SVEN SIMON

https://hu.adocean.pl/files/x/rcr/ppoipsr/ubqqhsgonq/money.hu_640x360.html#clickTag=https://admwhu.hit.gemius.pl/hitredir/id=cjWVT0djbUHhZBZSZ9WDSLe978e8jtrEkNf.Y_8Cnu..L7/nc=0/stparam=mnlhnoqmnc/fastid=azjchejltrhdksjafnudlwylnola/sarg=64B4555E887BF304;/inner=_ch_arch%3Dx86%7C_ch_pm%3DWindows%7C_ch_pver%3D15.0.0%7C_ch_bits%3D64%7C_ch_mobile%3D0%7C_ch_wow64%3D0%7C_ch_brands%3D%7B%22Opera%22%2C%22105.0.4970.34%22%7D%2C%7B%22Chromium%22%2C%22119.0.6045.199%22%7D%2C%7B%22Not%3FA_Brand%22%2C%2224.0.0.0%22%7D%7C;/extra=mwid%3D415bbe349d76726e2418e5ff22fb638a;/url=https%3A%2F%2Fwww.money.hu%2Figenyles

Január 2-án, kedden a német ARD műsorszolgáltató bemutatta a „Beckenbauer” című dokumentumfilmet, amely a német futball egyik legnagyobb legendájának életével foglalkozik. Feltűnő volt, hogy a főhős nem szólalt meg benne, kizárólag régi felvételeken idézték.

A család közleménye alapján a Bayern München ikonikus alakja családi körben, békében, álmában hunyt el vasárnap.

Az 1945-ben, Münchenben született Beckenbauer pályafutása páratlanul sikeres volt, emellett játékosként a labdarúgás fejlődését is meghatározta, elegáns stílusával és vezetői személyiségével átalakította a söprögető posztot az 1960-as és 70-es években. Beckenbauer forradalmasította a maga szerepét a pályán, söprögetőként a világ legjobbja lett, 1972-ben és 1976-ban is Aranylabdát kapott, pedig akkor sem kapta gyakran ezt a díjat védekező játékos.

Már 1966-ban is közel volt a világbajnoki címhez, akkor a döntőben bukott el az NSZK Anglia ellen, az a döntő arról is emlékezetes marad, hogy a szintén legendás Sir Bobby Charltont őrizte.

about:blank

A világ egyik legjobb játékosának tartott Beckenbauer 103-szor lépett pályára a német válogatottban. 1974-ben a döntőben Hollandiát legyőzve emelhette a magasba a trófeát. 16 évvel később pedig ő lett a világon a második, aki játékosként és edzőként is világbajnokságot nyert.

Beckenbauer legnagyobb sikerei

103-szoros NSZK-válogatott labdarúgó. Három világbajnokságon szerepelt (1966, 1970, 1974). Világbajnok: 1974. Európa-bajnok: 1972. Ötvenszer volt az NSZK válogatottjának csapatkapitánya. 424 Bundesliga-mérkőzést játszott. Ebből 396-ot a Bayern München színeiben, 28-at Hamburgban. BEK-győztes: 1974, 75, 76 (Bayern), KEK-győztes: 1967 (Bayern), Világkupa-győztes: 1976 (Bayern). Aranylabdás: 1972, 1976.

A korábbi hátvéd sikerét csak a szintén nemrég elhunyt brazil Mario Zagallo és Didier Deschamps tudta elérni, ők hárman lettek játékosként és szakvezetőként is világbajnokok.

Franz Beckenbauer volt a Bayern München játékosa, edzője és elnöke isFORRÁS: AFP/TIMM SCHAMBERGER

Klubszinten Beckenbauer zsinórban háromszor nyert BEK-et a Bayern Münchennel 1974 és 1976 között. Edzőkét is nyert bajnoki címet a bajorokkal, 1996-ban pedig UEFA-kupát nyert kedvenc csapatával.

Videó, post

Játékos pályafutása utolsó éveiben szerepelt a New York Cosmos színeiben, ahol együtt játszott minden idők egyik legnagyobb futballistájával, a brazil Pelével, valamint két idényt lehúzott a Hamburger SV színeiben, mellyel négy müncheni bajnoki címe után az ötödiket is megnyerte. A Bundesligában 424 fellépésén 44 gólt szerzett. Életének ezen szakaszáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Az 1983-as visszavonulása után egy évvel átvette a nyugatnémet válogatott irányítását, amellyel 1986-ban ugyan kikapott a vb-döntőben Argentínától, de négy évvel később a „visszavágón” győzelemre vezette a nemzeti együttest  a kettő között pedig 1988-ban bronzérmes lett az Eb-n. Miután a vb-címet követően befejezte szövetségi kapitányi munkáját 1994 és 2009 között a Bayern klubelnöke volt, két ízben a kispadjára is leült az 1990-es években.

Videó

Beckenbauer főszervezője volt a 2006-os, németországi világbajnokságnak, de megítélését rontották a szervezőbizottsághoz köthető tisztázatlan és kétes kifizetések.

Beckenbauer háromszor nősült meg és öt gyermeke volt.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU