Elfordult már veled? Kifogásokat keresel? Összebújás helyett inkább mással töltenéd az időt? Amennyiben a libidó hiánya túlságosan is gyakorivá válik, az nem csupán a kapcsolat problémáira utalhat, de akár hormonzavarra is. A szakember most a szexuális vágy csökkenésének okait ismerteti.

Korai klimax, klimax

A menopauza számtalan változásokat idéz elő a szervezetben, és mivel a női nemi hormonok szintje vészesen lecsökken (előbb a progeszteroné, majd később az ösztrogéné), az sajnos hatással van a libidóra is. A szexuális vágyat ugyanis a pszichés tényezők mellett a hormonok is erősen befolyásolják , ezért nem meglepő, hogy a klimax bizony jelentős hatást gyakorol a házas életre is. Az együttlétek elé nem csupán a libidó csökkenése vagy hiánya tesz akadályokat, hanem a változókorral együtt járó hüvelyszárazság is, ami miatt a szex akár fájdalmassá is válhat. Bár a menopauza rendszerint 45-50 éves kor tájékán következik be, ám dr. Lőrincz Ildikó a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa szerint nem ritka, amikor az illető a 30-as éveiben szembesül vele.

„A korai klimax gyakoribb, mint azt sokan hiszik, így sokszor szinte sokként érinti a 30-as évei elején járó, sokszor gyermekre vágyó nőket, hogy a panaszaik hátterében menopauza áll. Amennyiben a vérvétel igazolja a diagnózist, úgy a tüneteket szerencsére ma már alacsony hormontartalmú szerekkel orvosolni lehet”- mondja a nőgyógyász.

PCOS

Napjainkban szinte nincs is olyan ember, kinek az ismeretségi körében ne lenne legalább egy valaki, aki PCOS-sel küzd. A zavar nőgyógyászati-endokrinológiai terület, mivel a férfi hormonok túlsúlyba kerülése és az LH/FSH arány eltolódása miatt nem alakul ki repedésre kész domináns tüsző, hanem a több kisebb-nagyobb ciszták képződnek helyette a petefészkekben. Sajnos a tünetek miatt (túlsúly, erősebb szőrszálak a bajusz/áll területén, hajhullás, pattanások) erősen rombolja a nők önbizalmát, így a szexuális vágy lankad, amit csak tovább ront a problémával gyakran együtt járó hüvelyszárazság.

Prolaktin hiány

A prolaktin igen fontos szerepet tölt be terhesség és szoptatás során, ám ezek nélkül csupán igen alacsony szinten van jelen. Azonban vannak olyan állapotok, amikor túlságosan nagy mennyiségben termelődik (pl. stressz vagy az agyalapi mirigy daganata miatt), ami indokolatlan tejcsorgást, meddőséget, illetve libidó csökkenést okozhat. Kezelése a stressz mérséklésével, gyógyszeres úton, valamint műtéttel történik – mondja dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa.

Ösztrogén dominancia

Ösztrogén dominanciáról akkor beszélünk, amikor az ösztrogén-progeszteron egyensúlya felborul. Ez megtörténhet akkor, ha túl sok az ösztrogén, de akkor is, ha a progeszteron mennyisége túl alacsony. A probléma tünetek széles skáláját sorakoztatja fel, ezért gyakran nem is derül rá fény, viszont figyelemfelhívó jel lehet a gyakori fejfájás, vizesedés, elhízás, PCOS, hüvelyszárazság és a csökkent szexuális vágy. Terápiáját tekintve fontos odafigyelni az ösztrogénhatású szerek/ételek mellőzésére (pl. szója, BPA), de sokat segíthet a progeszteron pótlása is.

Alacsony tesztoszteron szint

A tesztoszteron leginkább férfi nemi hormonként ismert, ám a nőknél is nagy szerepe van- természetesen jelentősen kevesebb mennyiségben, mint az erősebbik nem tagjainál. Viszont a túl alacsony szintje a libidó csökkenésével jár, ezért a szexuális vágy hiánya esetén erre a problémára is érdemes gyanakodni! A tudósok szerint a tesztoszteronhiány gyakran a fogamzásgátló tabletták szedésével függ össze, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért nem kívánják az együttléteket a tablettát szedő nők. 

Forrás: Nőgyógyászati Központ