Emily Zamourka már fellépett San Pedróban, és nem kell az utcán aludnia.

Úgy tűnik, az internetnek köszönhetően Emily Zamourka élete újabb kanyart vesz, és jobb idők jönnek a számára. Az ABC7.com szerint két GoFundMe-kampány során már összejött 95 ezer dollár, nagyjából 28 millió forint, ebből már ki tud venni egy lakást.

Ugyancsak összejött már egy fellépése, a napokban San Pedróban énekelt egy eseményen, ahová a városi tanács egy tagja hívta meg. Ugyanakkor lemezszerződést is kaphat, legalábbis a Grammy-jelölt producer, Joel Diamond erről beszélt a CBS News-nak.

Zamourka 30 évvel ezelőtt költözött Oroszországból az USA-ba, képzett zongorista és hegedűs. Zenetanárként élt és dolgozott, de súlyos betegsége után egyre több kórházi-gyógyszertári számlája keletkezett, így extra munkákat vállalt. A nő utcai zenéléssel egészítette ki jövedelmét, de egyszer ellopták a 10 ezer dolláros hangszerét, majd eljött a pont, amikor már nem tudta fizetni az albérletet. Híressé egy rendőr által felvett videó tette, íme:

origo