Megkezdődött a per szerdán annak a közel kilenc évvel ezelőtti brazíliai diszkótűznek az ügyében, amelyben 242 ember halt meg, és további több százan megsérültek.

A Porto Alegrében zajló pernek négy vádlottja van, a diszkó két üzemeltetője és két zenész, akik a vizsgálatok szerint a tüzet okozták színpadi pirotechnikai eszközökkel gondtalanságból.

A katasztrófa 2013. január 27-én történt Santa Maria város Kiss nevű szórakozóhelyén, ahol

EGYETEMI HALLGATÓK TARTOTTAK ÜNNEPI ÖSSZEJÖVETELT.

A zenekar által használt pirotechnikai eszközből szikrák pattogtak ki a plafonig, és meggyújtották a mennyezeti hangszigetelő műanyag habot. A tűz gyors tovaterjedése miatt pánik tört ki.

AZ ÁLDOZATOK NAGYOBB RÉSZE FÜSTMÉRGEZÉSBEN MEGFULLADT VAGY MEGÉGETT, MÁSOKAT AGYONTAPOSTAK.

Sokan elvesztették aznap este a gyermekeiket. FORRÁS: AFP/JEFFERSON BERNARDES

A vizsgálat során megállapították, hogy a tűzjelzők és a tűzoltókészülékek nagy része nem működött, a menekülési útvonalakat nem jelölték kellő alapossággal, és a több száz fős tömegnek mindössze két ajtón lehetett kimenekülnie az épületből. A zenészeket azért is felelőssé teszik, mert anélkül menekültek el a helyszínről, hogy felhívták volna a közönség figyelmét a veszélyre.