A következő napokban megtöbbszöröződhet a koronavírus-fertőzöttek száma

– jelentette ki az országos tisztifőorvos.

Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt. Bezárják a budapesti játszótereket a járvány miatt.

Kedd délután is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját a koronavírus miatt felállt operatív törzs. Müller Cecília szerint a napokban megsokszorozódik a fertőzöttek száma.

Lakatos Tibor, a törzs ügyeleti központjának vezetője bejelentette, új szakaszba lépett a védekezés, illetve megelőzés.

A legfontosabb szabályokat kiemelve megerősítette az általános boltzárat (15 és 6 óra között), a rendezvénystopot, de elmondta, nyitva lehetnek a drogériák, a patikák és a posták, valamint a vegyiáru- és élelmiszerboltok, illetve még a benzinkutak.

A korlátozó intézkedések megszegői büntetésre számíthatnak, akár több százezer forintosra is.

A külföldről Magyarországra hazaérkezők kötelesek két hetet házi karanténban tölteni – erősítette meg szintén a friss rendelkezést.

A határellenőrzésről elmondta, az érinti a szlovák határt is, 0-12 óra között több száz személy belépést tagadták meg.

A hegyeshalmi torlódásról szólva elmondta, a

román és bolgár polgárok leültek az autópályára, megelégelve a helyzetüket.

Az országos főrendőr egyeztetve a román és bolgár illetékesekkel úgy döntött, 21 és 24 óra, illetve 0 és 5 óra között (holnap) átutazhatnak az érintett állampolgárságúak.

Hozzátette még: az időseket nem csak a járvány fenyegeti, hanem a csalók is, akik telefonon jelentkeznek idős embereknél.

Müller Cecília elmondta: „sajnos a tegnapi napról a mai napra ismét emelkedett a megbetegedettek száma, 50 megbetegedésről tudunk számot adni. Ez a terjedés megfelel annak, amire számítunk. Az elkövetkező napokban meg is tud többszöröződni a betegek száma. Egy beteg 2-3-nak tudja átadni a fertőzést” – mondta, számszakilag egyértelműsítve, több száz betegre számítanak napokon belül.

A 70 éven felülieket arra szólította, maradjanak otthon.

A szabadban történő sportolásról elmondta, mindazoknak ajánlott, akik egészségesek, szabadban, olyan helyeken, ahol egyébként is egészséges a sportolás, például a Margitszigeten.

„A kirándulások is olyan mértékben is szervezhetők, hogy ne sokan menjenek együtt. Ennek így semmi akadálya sincs, de tartsuk meg a 2 méteres távolságot” – részletezte.

A védőoltásokkal kapcsolatban elmondta, azok a mostani helyzetben nem sürgősek. Ugyanígy „az időszakos orvosi vizsgálatok is halaszthatók”, tette hozzá.

Örömteli hírként bejelentette:

Magyarországon elsőként sikerült izolálni a koronavírust,„sok szeretettel gratulálok a csapatnak és büszke vagyok rájuk”. Ehhez kapcsolódóan elmondta, most már lehet is fejleszteni a vírus ellenszerét.

Kérdések

– Mennyire vagyunk a védőoltástól, szertől?

– Akár egy-két évre is. A siker most az, hogy egy óriási lépés történt az előrehaladás felé.

– Miért nem lehet megyei szinten adatokat szolgáltatni?

– Szélesítjük a teszteltek körét, tudjuk, hogy hol vannak a betegek, elemzéseket végzünk, kérünk megértést.

– A területi adati adatokat miért nem lehet kiadni? Az egyetlen európai ország vagyunk ebben.

– Nem riogatni szeretnénk, hanem megelőzni. Mindenki tartsa be a higiénés szabályokat és tartsa be a WHO tanácsait, amelyeket mi is tolmácsolunk.

– Mikor fertőződött meg az iráni beteg és melyik egyetem hallgatója?

– Nagyon régen volt, ő volt az első beteg Magyarországon. Egyedi esetekről nem mondanék többet.

– Hogy állnak fel a koronavírusteszt-pontok?

– Jelentősen megnő a héten Magyarországon a gyorstesztek száma, meggyorsítjuk a logisztikáját is, földrajzilag is bővülnek a lehetőségek. Több szálon, párhuzamosan bővítjük a lehetőségeket.

– A Magyar Orvosi Kamara tanácsaiból mennyit fogadtak meg?

– Minden javaslatra nyitottak vagyunk, ezt a küzdelmet csak együtt tudjuk megvívni.

– A fertőzöttek életkora miért nem publikus? Úgy tudni, kiskorú fertőzött is van.

– Mi ismerjük az életkorokat. Nem csupán időseket fertőz meg az új koronavírus. A fiatal korosztály tüneteket alig észlelve átesnek ezen a betegségen. Az idősek esendőek.

– Van-e kiskorú a fertőzöttek között?

– Tudomásunk szerint nincs.

– Hányan vannak súlyos állapotban.

– Egyelőre ketten. Őket lélegeztetik.

– Sokak kezelését felfüggesztik, rákos betegekét is. Mit lehet ilyenkor tenni a betegnek? Valóban így van?

– Nem így működik az egészségügy. Az elektív műtétek halaszthatósága a lényeg, például egy térdműtét. A daganatos betegek ellátása nem függeszthető fel. Ha ilyet látnak, forduljanak az NNK-hoz!

– Amerikában fejlesztenek-e már vakcinát? Vannak ilyen hírek…

– Tudomásunk van róla, hogy az USA-ban valamilyen vakcinát elkezdtek használni. Európában egy szoros eljárás szabályozza, hogy mit hogyan lehet gyógyszerré, vakcinává nyilvánítani.

– Az utcákon, a közösségi közlekedési eszközökön sok az idős. Mintha nem vennék elég komolyan a veszélyhelyzetet. Van-e esetleg arról gondolkodás, hogy őket akár névre szóló levélben külön tájékoztatják a járvánnyal kapcsolatban?

– Ma reggel az operatív törzsben is különösen nagy figyelem hárult az idősek felé.

– A parlament meddig ülésezik? Többet vannak ott, mint száz?

– Rájuk nem vonatkozik a korlátozás, mert nem intézmény, hanem a demokrácia része.

– Tesztelik-e a parlamenti képviselőket?

– Nincs erről még döntés.

—————

Megkezdte működését a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport. A testületet Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezeti. Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon. Mintegy 140 társaságról van szó.

Bezárják a budapesti játszótereket a járvány miatt. A fővárosi operatív törzs ülése után Karácsony Gergely főpolgármester azzal indokolta a döntést, hogy az ottani játékok lehetőséget biztosítanak a vírus terjedésére. Kérte, hogy a gyerekeket ne vigyék a játszóterekre. A főpolgármester közölte azt is: a kerületekkel közös álláspontot képviselve a parkolást nem teszik ingyenessé. Hiába van ugyanis kevesebb autó az utakon, a parkolóhelyeken ugyanannyi vagy akár több is a szokottnál.

Nem zárt be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, továbbra is indít és fogad járatokat, az országba ugyanakkor útlevél-ellenőrzés után csak magyarok, és egyes letelepedési engedéllyel rendelkezők léphetnek be. Csak a 2B Terminál fogad járatokat. A külföldi és magyar állampolgárok egyaránt elutazhatnak Magyarországról.

A posták 15 óra után is nyitva tartanak, a bejáratnál feltüntetett nyitvatartási időben várják az ügyfeleket. A társaság közleménye felhívja a figyelmet: előfordulhat, hogy ha egy üzletház teljesen bezár, akkor az ott működő posta is kénytelen ehhez alkalmazkodni, ám ezekben az esetekben az ügyfelek a településen másik postát vehetnek igénybe.

15 órakor be kellett zárniuk boltoknak. Az intézkedés nem vonatkozik az élelmiszerüzletekre, patikákra, drogériákra, benzinkutakra, dohányboltokra. A többi kiskereskedelmi üzletben a 15 órai zárás után reggel 6 óráig csak az ott dolgozók lehetnek bent.

Zavartalan az üzemanyag-ellátás. A Mol közölte: továbbra is biztosítja a régió és Magyarország energia- és üzemanyag-ellátását, a vállalatcsoport üzleti folyamatai, a termelés, gyártás, áruszállítás és üzemanyag-kiszolgálás továbbra is változatlanul működnek. A benzinkutak nyitva tartási rendje változatlan, a töltőpisztolyokat rendszeresen tisztítják.

Vasárnaptól nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus-járvány miatt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közölte: az egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani. A templomokat nem zárják be, a papokat a püspökök testülete arra kéri, hogy továbbra is tartsanak szentmiséket. Több helyről online közvetítik majd a miséket.

A koronavírus- járvány miatt hétfőtől leáll a magyarországi Audi-gyár. A társaság a gyártási programról és munkavállalókat érintő következményekről később ad tájékoztatást. A cég győri gyárában csaknem 13 ezer ember dolgozik. A magyarországi cégvezetés azután döntött a leállás mellett, hogy a Volkswagen-konszern a legtöbb telephelyén felfüggesztette a termelést.

Megállapodtak a harmincnapos beutazási korlátozás elrendeléséről az Európai Unión kívül eső térségekből az uniós tagországok vezetői. Az intézkedést előzőleg az Európai Bizottság javasolta. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciája után hangsúlyozta: megegyezés jött létre arról, hogy megerősítik a külső határokat azzal, hogy az ideiglenes korlátozást alkalmaznak a nem alapvető fontosságú beutazásokra. Előzőleg a tagországok abban is megállapodtak, hogy a jelenleginél lényegesen rugalmasabbá teszik az állami támogatásra vonatkozó szabályokat, hogy a tagállami kormányok hatékonyan tudják támogatni a vállalatokat.

Merész intézkedésekre szólította fel az európai országokat az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója. Hans Kluge úgy fogalmazott, hogy kivétel nélkül minden országnak meg kell tennie a legmerészebb intézkedéseket, hogy gátat tudjanak szabni az új típusú koronavírus-járvány terjedésének. Közben a WHO két munkatársánál is kimutatták a vírust, őket otthonukban elkülönítették.

infostart, Hirmagazin.eu