Az orvostörténelem legidősebb allergológusa, Dr. A. William Frankland életéből hollywoodi filmet lehetne csinálni. 1912-ben született, egy ikerpár tagjaként.

Harcolt a 2. világháborúban, három évig hadifogoly volt Japánban, aztán visszatért Angliába, és orvosi tanulmányait a penicillin feltalálója, Alexander Fleming munkatársaként folytatta. Az ötvenes években a londoni St. Mary’s Kórházban kezdett immunológiával foglalkozni.

Ő végezte el az első kontrollált immunterápiás vizsgálatot, és ő találta ki az úgynevezett pollenjelentést is, amely azóta világszerte segít az allergiás betegek szűrésében és gyógyításában is. Ezért nevezték el „az allergia nagypapájának”.

A 106 és fél éves doktor jelenleg is gyógyít. Rendszeresen járnak hozzá betegek, cikkeket ír, szaklapokban publikál, sokan kérik a szakmai tanácsát. Egészségét szerinte csak a szerencsének köszönheti, no meg a napi egy óra testedzésnek, amit az alábbi videón (ahol még „csak” 105 éves volt) be is mutat.

Egyébként meg azt mondja: a hosszú élet egyik titka az, ha az ember elássa a múltja rossz emlékeit, és csak a jó dolgokra koncentrál.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu