Anita és két fia, Dominik, valamint Krisztofer. A tűz után mindkettőt elvették tőle

Anita és két fia, Dominik, valamint Krisztofer. A tűz után mindkettőt elvették tőle /Fotó: RAS Archív

Fotó: RAS Archív

Hosszú ideje csend van az immáron több mint egy esztendeje, a MOM Sportközpontnál álló fabódéban történt tragédia körül. Egy ártatlan kislány élete ért itt véget, a szörnyű esetnek azonban máig nincs felelőse.

A rozoga építményben a 8 éves Zselyke az édesanyja szerint talált egy gyufát, amelyet kíváncsiságból meggyújtott. A kunyhó pillanatok alatt lángba borult, a rémült kislány pedig sokkot kapott, így nem tudott menekülni. Vele lévő testvére, Dominik (12) megmenekült a halál torkából, mert az utolsó pillanatban még ki tudott ugrani az ablakon, majd azonnal segítségért kiáltott.

Zselyke egy gyufával játszott, amely lángba borította a fabódét Zselyke egy gyufával játszott, amely lángba borította a fabódét

Egy közeli étterem vendégei azonnal odarohantak, majd megérkeztek a tűzoltók is, azonban Zselyke életét már nem lehetett megmenteni.

Nem elég, hogy a tragédia egy életen át emészti a gyászoló anyát, a családja is szétesett, hiszen azonnal elvették tőle két másik gyermekét, Dominikot és Krisztofert. A testvére halálát végignéző Dominik a mai napig intézetben van. Korábban felmerült, akár ő is okozhatta a tüzet, hisz a család előző háza is leégett. A rendőrök szerint Dominiknak ahhoz is köze lehetett.

– Egyik nap még három boldog gyerek rohangászott körülöttem, másnap pedig üres volt a lakás – kesergett Domonics Anita.

– Zselyke hamvait itt őrzöm a lakásban, így olyan, mintha egy kicsit még mindig velem lenne. A mai napig pokolian hiányzik, de nem adhatom át magam teljesen a fájdalomnak, mert a másik két gyerekemért kell harcolnom. Nem lennék képes beletörődni, hogy soha többé nem élhetünk közös otthonban, szeretetben, mint korábban. Egy ideig Dominikot nem is látogathattam az intézetben, mostanra legalább ez megoldódott. Bele sem merek gondolni, hogy mit élhetett át a kisfiam, akit a húga halála után egyből elszakítottak az édesanyjától – mondta Anita.

A MOM Parknál lévő lángoló bódéhoz több járókelő is odasietett, azonban már nem tudtak segíteni /Fotó: RAS ArchívA MOM Parknál lévő lángoló bódéhoz több járókelő is odasietett, azonban már nem tudtak segíteni /Fotó: RAS Archív

Az asszony egyébként még egy évvel a tragédia után sem kapott semmilyen értesítést a rendőrségtől arról, hogy pontosan mi történt Zselykével, és felelős-e valaki a haláláért.

– Úgy tudom, a vizsgálat a mai napig tart. Bár a lányomat már semmi nem adja vissza, de számomra fontos lenne, hogy megtudjam a teljes igazságot. Én biztos, hogy nem vagyok felelős a történtekért, hiszen a gyámhivataltól papírom van arról, hogy rövidebb időre magukra hagyhatom őket – tette hozzá a korábban a gyermekeket egyedül nevelő nő. A rendőrség annyit közölt, hogy a nyomozás folyamatban van.

Korábban is kijutott a bajból

A család életében nem ez volt az első szörnyű eset. Évekkel ezelőtt egy tűzben teljesen leégett a házuk.

A hatóság megállapítása szerint a tüzet Dominik okozta, de ez majd csak akkor derül ki véglegesen, ha a rendőrség által újranyitott aktát megvizsgálják és lezárják.

blikk / Hirmagazin.eu