14.7 C
Budapest
2024. május. 8. szerda
HomeSzabadidőBulvárVisszatér a képernyőre Várkonyi Andrea

Visszatér a képernyőre Várkonyi Andrea

A műsorvezető a TV2-n futó Neked énekelek című jótékonysági műsorban lesz látható ismét április elején.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a TV2 műsorvezetője, Várkonyi Andrea – aki már a TV2 igazgatóságának tagja – legutóbb a 2021-es Neked énekelek című műsor kapcsán volt látható a tévéképernyőkön.

Azóta ugyan tévés felkérést nem vállalt, ám megjelentetett egy könyvet, amelyben részletesen beszámolt párkapcsolatáról Mészáros Lőrinccel.

Várkonyi azonban idén is elvállalta a gálaműsor vezetését, amely április 9-én lesz látható a tévéképernyőkön. A jótékonysági műsor harmadik alkalommal kerül képernyőre, és idén az Ukrajnából menekülőknek gyűjt pénzadományt – derül ki a TV2 által szerkesztőségünknek elküldött közleményből.

Mint írták, több magyar zenész, köztük Bereczki Zoltán, Charlie, Dallos Bogi, Keresztes Ildikó, Majka és Curtis, Oláh Ibolya, Pápai Joci, Tóth Gabi, Szikora Róbert, Wolf Kati, Király Linda, Király Viktor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Kökény Attila, Rakonczai Viktor, Törőcsik Franciska, Ember Márk, az együttesek közül pedig az Ismerős arcok és a Kowalsky meg a vega is vállalta, hogy fellépésével támogatja a kezdeményezést. Továbbá egy kárpátaljai gyerekkórussal együtt fog színpadra lépni Az ének iskolája című műsorból ismertté vált Sztojka Vanessza, aki egyébként ungvári születésű.

Várkonyi Andrea mellett Stohl András is a gálaest műsorvezetője lesz, illetve az Adományközpontból Ördög Nóra és Till Attila fog jelentkezni, náluk lehet majd licitálni a Kovács Ákos által felajánlott gitárra.

(Borítókép: Várkonyi Andrea 2017. február 12-én. Fotó: Velvet)

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem