Továbbra is bizonytalan Szerhij Rebrov maradása. Az utódjelölt Peter Stöger a bécsi lilákhoz kötődik ugyan, de azért zöld-fehérben is nagy sikereket ért el.

Ha Szerhij Rebrov távozik, az osztrák Peter Stöger lehet a favorit az FTC labdarúgó-csapatának vezetőedzői posztjára. A Krone legalábbis kedden már arról számolt be, hogy az Austria Wientől nyáron távozó 55 éves tréner mindenben megegyezett a magyar bajnok vezetőivel, és csak a kétéves szerződése aláírása van hátra. Erre az osztrák Bundesliga pénteki szezonzárása után, valamikor a jövő hét folyamán keríthetnek sort.

Ha a bécsi lilák megtartják hetedik helyüket – azaz megnyerik a 12-es mezőny második felének rájátszását, az úgynevezett Osztályozó csoportot -, a nemrég a csőd szélére került Austria legalább a minimális célkitűzést teljesíti: indulhat az új Konferencia-liga selejtezőjében. Persze messze nem ez lenne a tavaly kinevezett, most nyáron pedig harag nélkül, közös megegyezéssel távozó „Pepi” Stöger eddigi legnagyobb sikere.

Játékosként három-három bajnokságot és kupát nyert Nyilasi Tibor egykori csapatával (éppen „Nyíl” búcsúja után, 1988-tól hat évet, majd még kettőt húzott le ott), Később szakvezetőként vezette két-két trófeára a nagy múltú osztrák klubot, de addig még aktív focistaként lehúzott két évet a bécsi riválisnál, a Rapidnál is, amellyel szintén bajnok lett. Sőt a 65-szörös válogatott középpályás 1996-ban a PSG ellen döntőig (0-1) jutott a hajdani Kupacsapatok Európa-kupájában (KEK) a zöld-fehérekkel.

 

Stöger (jobbra) a párizsi Vincent Guérin mellett az 1996-os brüsszeli KEK-döntőn

Stöger (jobbra) a párizsi Vincent Guérin mellett az 1996-os brüsszeli KEK-döntőn (Fotó: AFP)

Stöger edzőként gyorsan sikeres lett az Austriánál, majd a klub mindmáig utolsó, 2013-as bajnoki aranya után a német Bundesliga másodosztályában szereplő 1. FC Kölnnél töltött el több mint négy évet. Előbb bajnokként az élvonalba juttatta a Kecskéseket, aztán ott egyre előrébb végezve (12., 9., majd 5. helyezés) az Európa-ligába vezette őket. Ötödik kölni szezonja azonban olyan katasztrofálisan indult, hogy menesztették (a csapat végül ki is esett). Idén hiába várták volna vissza, nemet mondott az újra a Bundesligában maradásért küzdő exklubja hívására.

 

Stöger a Bundesliga-másodosztály bajnokának járó "salátástállal"

Stöger a Bundesliga-másodosztály bajnokának járó „salátástállal” (Fotó: AFP)

Ami a Fradi szempontjából fontos lehet: eddigi bécsi hármas funkciója (egy személyben általános klubmenedzser, sportigazgató és vezetőedző) alapján nem egy átlagos tréner, tapasztalt az átfogó szakmai munkában.

„Józan, realista ember vagyok”

– mondta magáról Stöger, aki korábban a Borussia Dortmund edzője is volt.

Igaz, a német sztárklubnál csak a tűzoltómunkát bízták rá: 2017 decemberében, egy héttel a kölni távozása után bízták rá a középmezőnyben szenvedő BVB-t. Első tíz meccsén veretlen maradt (ez máig rekord a dortmundi edzők között), a szezon végére pedig sikerült a BL-főtáblát érő negyedik helyig vezetnie a csapatot. Mégis kinevezték a helyére Lucien Favre-t, Stöger pedig a következő évben visszatért az Austria Wienhez.

origo

Hirmagazin.eu