forrás: MTI

Magyarország célja, hogy továbbra is Közép-Európa termelési motorja legyen, az Apollo Tyres pedig az egyik henger ebben a motorban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a indiai cég gyöngyöshalászi abroncsgyárának ünnepélyes átadásán.

  • Világszínvonalú beruházást adott át a magyar kormányfő
  • Hasonló partnerekkel kívánnak szoros együttműködést kialakítani
  • 147 milliárd forint értékű a beruházás

A kormányfő a világ egyik legmodernebb, legmagasabb színvonalú beruházásának nevezte a gyöngyöshalászit, amelynek „szellemi tartalmára és minőségére is büszkék lehetünk”.

Úgy fogalmazott: a magyarok nem lottón nyerték annak lehetőségét, hogy az Apollo Tyres Magyarországon valósította meg első, Indián kívüli zöldmezős beruházását, egy ilyen döntésben ugyanis kifejeződik a magyarok jövője iránti bizalom. Azt is hangoztatta, hogy az Apollo Tyres nem egyszerűen tőkét hozott Magyarországra, hanem egy családi vállalat tőkéjét, amivel „a család kultúráját is elhozta hozzánk”.

Ez a vállalat egymagában is fontos talapzata Magyarország egyedülálló versenyképességének – méltatta a céget. Orbán Viktor szerint a magyar gazdaságnak akkor van esélye a sikerre, ha az indiai abroncsgyártóhoz hasonló partnerekkel sikerül szoros együttműködést kialakítania a következő években.

„Mi mindig is azt akartuk, hogy Magyarországra olyan vállalatok jöjjenek, amelyek bennünk nem egyszerűen egy piacot látnak, nemcsak egy összeszerelő-üzemet akarnak létrehozni, hanem valódi termelő beruházást hoznak ide, amely emeli a magyar gazdaság szaktudását is” – mondta a miniszterelnök.

Közölte: a gyöngyöshalászi beruházás 475 millió euró, mintegy 147 milliárd forint értékű. A magyar kormány a beruházáshoz 16 milliárd forinttal járult hozzá, mert úgy látta, hogy „a magyar adófizetők pénze itt majd jól fog kamatozni”.

Nekünk fontos, hogy önök ne csak a saját gyáruk sikerében, hanem a magyar nemzetgazdaság és Magyarország sikerében is érdekeltek legyenek – mondta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy időarányosan jól áll a tíz év alatti egymillió új munkahelyre vonatkozó kormányzati terv, de a cél eléréséért ezután is munkát kell adni az embereknek segély helyett, és közben folyamatosan csökkenteni kell a munkát terhelő adókat.

Kiemelte azt is, hogy a magyar gazdaságot a duális szakképzés alapjaira kell átállítani.

Kiállt a keleti nyitás politikája mellett is, mint fogalmazott, most „megérezhettük a világtörténelmi változásoknak azt a szelét”, hogy „ami tőlünk keletre van, az egyre inkább uralja az egész világgazdaságot”, India az egyik legjobb példa erre.

A miniszterelnök beszédében utalt az Egyesült Államok péntek hajnali szíriai rakétatámadására is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta: az éjszakai világpolitikai fejlemények aláhúzzák annak jelentőségét, hogy a biztonság és a rendezettség milyen fontos. Magyarországnak – legyen szó háború, fegyverkezés, béke vagy migráció kérdéséről – mindig az a legfontosabb, hogy az itt élő emberek és az itt működő beruházások biztonságban legyenek, és „ebben nem ismerünk kompromisszumot” – jelentette ki Orbán Viktor.

Világszínvonalú beruházást adott át a magyar kormányfő
Forrás: MTI Orbán Viktor miniszterelnök, Onkar S. Kanwar, az Apollo Tyres elnöke és Neeraj Kanwar, a társaság alelnöke felavatja az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyártó-üzemét a gyöngyöshalászi ipari parkban.

A Gyöngyöshalászi az Apollo Tyres második gyára Európában. A 72 hektáron elterülő gyár építése két éve, 2015 áprilisában indult, a vállalat 475 millió eurót fektetett a projektbe. Az első építési fázis befejeztével a gyár évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani – írta az eseményen kiosztott tájékoztatójában a vállalat.

A VILÁG LEGKORSZERŰBB GUMIABRONCS-ÜZEME KEZDI MEG A TERMELÉST GYÖNGYÖSHALÁSZON

A világ legkorszerűbb gumiabroncs-üzeme kezdi meg a termelést Gyöngyöshalász ipari parkjában, ami nemcsak az Apollo Tyres, de a régió fejlődését is elősegíti – mondta Onkar S. Kanwar, az indiai cég elnöke a gyáravató ünnepségen pénteken.

Az üzletember megköszönte a magyar kormánynak a gyárépítés elmúlt 2 évében nyújtott „aktív támogatását”.

Magyarország baráti ország, a magyarok barátaink, az Apollo Tyres tehát nemcsak egy üzleti lehetőséget lát első Indián kívüli zöldmezős beruházásában – fogalmazott.

Jelezte: nagy hangsúlyt fektetnek az ágazatból hiányzó helyi munkaerő képzésére és a társadalmi felelősségvállalásra. Ennek jegyében a gyöngyöshalászi üzem munkatársai három hónapos képzésen vehettek részt a vállalat holland és indiai gyáraiban.

SZÉLESKÖRŰ PARTNERSÉG

Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke az eseményen arról beszélt: az új gyárban jelenleg már mintegy 500-an dolgoznak és a beszállítók száma is jelentős. Kiemelte: a szakemberképzésben széleskörű partnerség kialakítására törekednek a térség és a régió oktatási intézményeivel. Együttműködésük a Miskolci Egyetemmel emellett a kutatás-fejlesztés terén is meghatározó.

Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete a gyáravatón közölte: országának gazdasága évente 7,5 százalékkal bővül, és a növekedés a következő években a várakozások szerint kétszámjegyű lesz.

A magyar cégek profitálhatnak a gyors ütemű bővülésből – mondta, és megjegyezte, a 15 millió dollárra tehető a magyar befektetések értéke Indiában, melynek növelésére bőven van még lehetőség.

A gyöngyöshalászi az Apollo Tyres második gyára Európában. A 72 hektáron elterülő üzem építése két éve, 2015 áprilisában indult, a vállalat 475 millió eurót fektetett a projektbe. Az első építési fázis befejeztével a gyár évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani. Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd itt európai piacra – írta az eseményen kiosztott tájékoztatójában a vállalat.

A közlemény alapján az idén alapításának 40. évfordulóját ünneplő Apollo Tyres jelenleg négy gyártóüzemet működtet Indiában, hármat Dél-Afrikában és egyet Hollandiában. A vállalat világszerte összesen 16 ezernél több alkalmazottat foglalkoztat, teljes kapacitása pedig megközelíti a napi 1700 tonnát. Éves árbevétele a 2015-2016-os üzleti évben 1,8 millió dollár volt. Az indiai piac a konszolidált árbevétel 69, míg Európa a 26 százalékát adja. Az Apollo Tyres e két kontinensről a világ több mint 100 országába exportálja termékeit.