7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódÉletmód hírekVilágszenzáció! Hatosikreket szült a háromgyerekes anyuka

Világszenzáció! Hatosikreket szült a háromgyerekes anyuka

A pár régóta próbálkozott a gyerekvállalással, több vetélés után végül olyan meglepetés érte őket, amire nem számítottak. De az öröm nagyobb volt, mint az aggodalom, így minden kockázatot vállaltak.

A most 35 éves Courtney és férje, Eric már gimnáziumi éveikben is tudták, hogy nagy családot szeretnének. Házasságkötésük után négy évre született első fiuk, akit egy fiú ikerpár követett. Mindenképpen szerettek volna egy negyedik csemetét, de a korábbi ikerterhesség is csak úgy sikerült, hogy az asszony meddőségi kezelésben vett részt. 2017 elején úgy döntöttek, ezúttal kezelés nélkül próbálkoznak. Courtney hamar teherbe is esett, de a babát sajnos elvesztette.

Világszenzáció! Hatosikreket szült a háromgyerekes anyuka
Fotó: Facebook

Élete során több vetélése is volt már; egy interjúban elmondta, hogy annak ellenére, hogy könnyen teherbe esik. Az első kétségbeesés után ismét a kezeléshez fordultak, Courtney alacsony dózisú meddőségi kezelést kapott, hogy minimálisra csökkentsék az ikerterhesség esélyeit. Azonban a májusi ultrahang vizsgálaton kiderült: hat magzat is megfogant.

Világszenzáció! Hatosikreket szült a háromgyerekes anyuka 1
Fotó: Facebook

Megértették és vállalták a kockázatokat

Orvosuk azt javasolta, hogy csökkentsék a magzatok számát, mert többszörös ikerterhességnél hatványozódik a stroke, a magas vérnyomás, terhességi cukorbetegség és vérellátási zavar esélye, és sokkal valószínűbb, hogy koraszülés lesz. A házaspár azonban úgy döntött, megtartják mind a hat babát, és a sorsra bízzák magukat.

Világszenzáció! Hatosikreket szült a háromgyerekes anyuka 2
Fotó: Facebook

Várakozás, aggodalmak és kitartó hit, hogy minden rendben lesz

A néhány héttel későbbi ultrahang vizsgálaton már látszott a kicsik keze, és a pár valamennyire megkönnyebbült: úgy nézett ki, mind a hat baba egészségesen fejlődik. Courtney azonban addig semmiben nem volt biztos, míg mind a hatot a karjában nem tarthatja. A terhesség alatt nagyon oda kellett figyelnie, mit és milyen mennyiségben eszik, és minden megterhelő feladatot kerülnie kellett, hogy kihúzzák a harmincadik hétig. Ugyanis azt elmondta nekik az orvosuk, hogy lehetetlen teljesen kihordani a hat magzatot, ezért a szülést a harmincadik hétre tervezték. Bár az még mindig koraszülés, a kicsik túlélési esélyei így voltak a legnagyobbak.

A babák végül december 12-én éjszaka megszülettek, és mind ők, mind a mama egészségesek: három kisfiú, és három kislány jött a világra.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem