Celtic elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés 13. percében le kellett cserélni az RB Leipzig magyar válogatott kapusát, Gulácsi Pétert, miután egy passz után megbicsaklott a térde.

A találkozó után a lipcsei klub hivatalos Twitter-csatornáján közölte: a 31 éves kapus jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalagja.

Gulácsi Péter a Celtic elleni mérkőzés 10. percében egy passz után a földre rogyott – megbicsaklott a jobb térde, és azonnal ápolásra szorult. Az RB Leipzig csapatkapitányát hordágyon kellett levinni a pályáról, miközben a szurkolók a nevét skandálták, és karszalagját Willi Orbán vette át. A kapuba Janis Blaswich állt be – akinek ez volt a bemutatkozása a Bajnokok Ligájában.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a lipcseiek vezetőedzője talán már sejthette, hogy súlyos a baj kapusával, mert saját példájával hozakodott elő, miután jobbulást kívánt Gulácsinak.

A legfrissebb hírek itt!

„Ez nagyon fájó. Péter a csapatkapitány és évek óta alappillére a Lipcsének. Gyors és mielőbbi felépülést kívánunk, a csapat és a teljes klub támogatja ebben. A saját példámból én is tudom, hogy sohasem könnyű egy sérülésből egyedül dolgozva visszatérni” – fogalmazott Rose.

A Gulácsi helyére beállt Janis Blaswich először is minden jót kívánt csapattársának, egyúttal emlékeztetett rá: a közönség a nevét skandálva állt ki mellette, amikor hordágyon vitték le a pályáról.

„Amikor valaki második számú kapus, mindig bevetésre készen kell állnia. Nagyon fontos volt, hogy jól játszottunk, és megszereztük első három pontunkat” – tette hozzá.

A klub bejelentése szerint a kapusra az előttünk álló napokban további vizsgálatok várnak, így vélhetően csak ezek eredményeinek ismeretében lehet arról beszélni, hogy milyen hosszú időt kell majd kihagynia.

A legfrissebb hírek itt!

Az ilyen jellegű sérüléseknél még az óvatos becslések is féléves gyógyulási folyamattal számolnak.

A KLUB BEJELENTÉSE

 

Nyitókép: nemzetisport

nemzetisport nyoimán

Hirmagazin.eu