Home Főhírek Külföld Videó is van az isztambuli robbantóról

Videó is van az isztambuli robbantóról

forrás: M1/Híradó

Múlt héten menekültként regisztráltatta magát Törökországban az a fiatal férfi, aki a gyanú szerint kedden felrobbantotta magát Isztambulban. Szíriából érkezett Törökországba, és állítólag egy videofelvétel is készült róla január 5-én, miután regisztrált. A hatóságok továbbra is azt gyanítják, hogy az Iszlám Állam tagja volt. A német halálos áldozatok száma közben tízre emelkedett, de a német belügyminiszter szerint nincs jele annak, hogy szándékosan egy német csoportot akart felrobbantani a merénylő. Kiderült az is, a német turistacsoport túlélői közül többen annak a török idegenvezetőnek köszönhetik az életüket, aki még időben észlelte a hozzájuk csatlakozó gyanús férfit, mert furcsán viselkedett.

Békésnek tűnt a szerda reggel Isztambulban, a keddi merényletről már csak az újságokban lehetett olvasni. A robbantás helyszínét, a Sultanahmet teret újra megnyitották a látogatók előtt. A törököket most leginkább az foglalkoztatja, mi lesz a turizmussal ezek után, hiszen Törökországban minden tizedik munkahely ettől az ágazattól függ.

Videó is van az isztambuli robbantóról

Tízre nőtt a német áldozatok száma

A keddi robbanásban nyolc német turista a helyszínen életét vesztette, tizenöten súlyosan megsebesültek, közülük is a legtöbben németek. Őket látogatta meg a német belügyminiszter a török kormányfő társaságában, aki a nyomozás menetéről is tájékoztatta Thomas de Maiziere-t. Nincsenek arra utaló jelek, hogy a támadás a németek ellen irányult, ezért azt nem is lehet kapcsolatba hozni a szerepvállalásunkkal a terrorizmus elleni küzdelemben – nyilatkozta a tárcavezető, aki közölte: a kórházban szerdán még két német állampolgár meghalt, ezzel tízre nőtt a német áldozatok száma. További hetet ápolnak még, közülük kettőt intenzív osztályon.

A hős idegenvezető

A német turistacsoport túlélői közül egyébként többen annak a török idegenvezetőnek köszönhetik az életüket, aki még időben észlelte a hozzájuk csatlakozó gyanús férfit, mert furcsán viselkedett. Amikor aztán elővett kabátjából egy gyanús tárgyat, a turistavezető németül elkiáltotta magát, hogy mindenki fusson. Ezután robbant a bomba.

Videó a robbantóról?

Mostanra kiderült az is, hogy Nabil Fadliról, a 28 éves öngyilkos merénylőről videofelvétel készülhetett az isztambuli bevándorlási hivatalban, ahova január 5-én jelentkezett be. Ott szaúdi születésűként regisztrálták, aki Szíriából érkezett. A robbanás helyszínén talált ujjlenyomat alapján azonosították, és nem szerepelt a terroristagyanús személyek listáján.

Volt figyelmeztetés

Ma már tudni azt is, a török titkosszolgálat előzőleg figyelmeztette a rendőrséget: terrorakciókat hajthatnak végre, várhatóan Ankarában és Isztambulban. Sőt, egy második figyelmeztetésben a lehetséges támadók nevét is megjelölték, akik már török területen lehetnek. Azt nem tudni, hogy ezek a gyanúsítottak akadtak-e fenn a hálón, amikor a török rendőrség kedden akcióba lépett. A különböző tartományokban végrehajtott razziák során összesen 59 gyanúsítottat vettek őrizetbe. Azt feltételezik róluk, hogy valamilyen kapcsolatban állnak dzsihadista szervezetekkel. Egy embert az öngyilkos merénylettel hoztak közvetlenül kapcsolatba.

Elfogtak három orosz állampolgárt is

Közben Antalyában három orosz állampolgárt is elfogtak, nekik szintén közük lehetett a merénylethez: a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal. A hatóságok dokumentumokat és adathordozókat is lefoglaltak. Az orosz hatóságok mindegyiküket ismerik, tudják róluk, hogy tagjai terrorista szervezeteknek, nemzetközi körözést is kiadtak már ellenük.

 

Exit mobile version
Megszakítás