Már hosszú ideje gyanítható a rovarok számának drámai csökkenése, amit egy újabb kutatás eredményei ismét alátámasztanak.

A Németország több mint hatvan védett természeti területén végzett felmérés alapján az látszik körvonalazódni, hogy a repülő rovarok száma alig harminc év alatt több mint 75 százalékkal csökkent. Hogy mindez minek tudható be, azt egyelőre nem tudni…

„Ez megerősíti, ami mindenki megérzése volt – a szélvédő jelenség, ahol is egyre kevesebb rovart zúzunk össze, már évtizedek óta tart. Ez az első tanulmány, amely a repülő rovarok teljes biomasszáját vizsgálta, és megerősíti az aggályainkat” – mondta Caspar Hallmann, a holland Radboud Egyetem kutatója.

A tanulmány alapját azok a mérések képezik, amelyek alkalmával 1989 óta, 27 éven át, összesen 63 németországi védett természeti területen a teljes rovar biomasszát figyelték. A rögzített adatokban több ezer különböző rovarfaj szerepel, közöttük lepkék és méhek is.

A rovarok számának csökkenésében élőhelytől, a földhasználat módjától, illetve az időjárási körülményektől függetlenül drámai csökkenést figyeltek meg a kutatók, amire egyelőre nem találtak magyarázatot.

Fontosnak tartják azonban, hogy a rovarok számára kedvező lépések történjenek, így például virágos növényeket telepítsenek a mezőgazdasági területek köré, és a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék az intenzív mezőgazdasági tevékenység hatásait.

Egyúttal hangsúlyozták, hogy sürgető valamennyi repülő rovar esetében a csökkenés okainak és mértékének megállapítása is.

„Nem tudjuk pontosan, hogy mik az okok. Ez a tanulmány megmutatja, hogy milyen fontos, hogy jó megfigyelő programok legyenek, és több kutatásra van szükségünk most az okok megvizsgálásához” – mondta Hans de Kroon, a Radboud Egyetem munkatársa.

A kutatás által feltárt folyamatok különösen is aggasztóak azért, mert a rovarok száma a természetvédelmi területeken is csökken, amelyek célja éppen az, hogy megóvják az ott élő fajokat, közöttük a rovarokat.

Hans de Kroon elmondta, hogy a modern mezőgazdasági helyszínek a rovarok számára különösen ellenséges környezetet jelentenek – olyanok, „mint egy sivatag”, vagy még éppenséggel rosszabbak is.

„A csökkenést pedig alaposan nyomon követték. A nagy meglepetés az, hogy (a csökkenés) a közeli természetvédelmi területeken is folyik”.

A rovarok számának csökkenése teljes ökoszisztémákra is összetett hatással lehet, a rovarok ugyanis számtalan madár, kétéltű és hüllő számára nyújtanak táplálékforrást, míg a növények közül többnek is szüksége van a rovarokra a beporzáshoz.

A tanulmányt a Plos One nevű lapban publikálták.