Öt évvel a beleset után megszületett a jogerős döntés a 17 halálos áldozatot követelő 2017-es veronai buszbaleset ügyében. A vádlott V. János buszsofőr nem jelent meg személyesen a velencei bíróság Giudice Liguori elnöklésével ítélkező három tagú bírói testülete előtt.

AMINT ARRÓL AZ EGYIK ÁLDOZAT HOZZÁTARTOZÓJA, A HELYSZÍNEN TARTÓZKODÓ SZENDREI ENDRE AZ INDEXNEK BESZÁMOLT, A MOST ZAJLÓ MÁSODFOKÚ TÁRGYALÁSON PEREN KÍVÜLI EGYEZSÉG SZÜLETETT AZ ÜGYÉSZ ÉS A VÁDLOTT VÉDŐJE KÖZÖTT.

Ennek értelmében 6 év letöltendő szabadságvesztést javasolt a vádhatóság a védelemnek, melyet az elfogadott.  Az ügyben elmarasztalt V. Jánosnak a büntetését  Olaszországban kell letöltenie. Az elsőfokú ítélethez képest ez jelentős enyhítésnek tekinthető.

Mindenki ezt olvassa most!

V. Jánost már az elsőfokú ítélet mellékbüntetésében örökre eltiltották Olaszországban a járművezetéstől. (Magyarországon azonban jogosítványának visszaszerzéséért folyamodott és meg is szerezte azt.) A most megszülető döntés az első fokon megállapított kártérítéséi igényeket is jóváhagyta.

A szabadságvesztés letöltését 4-5 hónap múlva kell megkezdenie az elítéltnek. Szendrei Endre arra hívta fel a figyelmet, hogy Olaszországban a büntetés végrehajtás eltér a magyartól, az integrációs lehetőség megengedi, hogy a büntetés egy részét intézményen kívül töltse le az elítélt.

Mélységesen fel vagyunk háborodva, és totális elégedetlenség van körülöttünk. V. János mindent elkövetett azért, hogy halálba vigye ezt a 17 embert, de sajnos a bíróság ezt nem vette komolyan

– kommentálta feldúlt hangon a döntést Szendrei Endre. Szerinte az, hogy az őt gépjárművezetésre alkalmatlanná tevő betegségét eltitkolta, okszerűen vezetett tragédiához.

Mindenki ezt olvassa most!

A peren kívüli megegyezés miatt nem volt indoklása a megszületett döntésnek. Eső fokon foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt ítélték el V. Jánost.

(Borítókép: A veronai buszbaleset helyszíne 2017. január 21-én. Fotó: Handout / Vigili del Fuoco / AFP)

index

Hirmagazin.eu