Verekedés tört ki egy miskolci belvárosi bevásárlóközpontban szombaton – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Verekedés egy miskolci bevásárlóközpontban

Fotó: illusztráció
Szabó Csilla elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.     Szombat délután egy óra körül a bevásárlóközpont második emeletén több mint húsz ember verekedett össze.     A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök megkezdték a tanúk kihallgatását, a kamerafelvételek elemzését, a bűncselekmény elkövetőinek azonosítását és elfogását.