A színpad helyett a vádlottak padja vár hamarosan Kállay-Saunders Andrásra, ámkedvező fordulat állt be verekedési ügyében: az ügyészség nem kér rá letöltendő börtönbüntetést, így az énekes fellélegezhet.

Végül megússza a börtönt Kállay-Saunders

A három éve, májusban a Hajógyári-szigeten lezajlott csonttörő, véres verekedés után még életve­szélyt okozó testi sértés miatt kezdtek nyomozásba, ám a tanúk meghallgatása és egyéb bizonyítékok mérlegelése után valamit javult az énekes helyzete: mire a bíróság elé került ügye, már csak súlyos testi sértésért kell felelnie Kállay-Saunders Andrásnak – írja a Blikk.

Mint azt a lap megírta, az óbudai szórakozóhelyen az énekes – saját állítása szerint – szerelmét, Tolvai Renit és rapper barátját, Kayode Olapade Abelt védve keveredett bunyóba az őket megtámadó ötfős társasággal, amelynek egyik tagja arc- és orrcsonttörést szenvedett, a másik pedig agylebenyzúzódással feküdt napokig az intenzív osztályon.

Az életveszélyt okozó testi sértés büntetési tétele 2–8 év lenne, a súlyos testi sértésé azonban csak 3 évig terjedő szabadságvesztés. Kállay-Saunders nem tartja magát bűnösnek, véleményét pedig osztja ügyvédje, dr. Magyar György is.
– Úgy vélem, ügyfelem nem lesz büntethető. Jogos védelmi helyzetben cselekedett, senkinek nem okozott sérülést, és szerepe javarészt tisztázódott olyannyira, hogy még a vádhatóság sem tartotta indokoltnak, hogy letöltendő börtönbüntetést kérjen rá – magyarázta a sztárügyvéd.

Kállay-Saunders ezúttal nem kívánt nyilatkozni, hogy ne befolyásolja bíráit, bízik abban, hogy korrekt ítélet születik a büntetőügyében.
– Ránk támadtak azon az estén. Miután láttam, hogy többen a barátomat ütik, a verekedők közé álltam, hogy szétválasszam őket, de nem ütöttem és nem rúgtam meg senkit – mesélte korábban a Blikknek a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál ötödik helyezettje.

 

forrás: anna.hu